Koronavírus Hírek
A látogatási tilalom sérti a gondozottak jogait
Még a koronavírus-járvány miatt sem zárhatják el teljesen szeretteikről a szociális intézetek lakóit - véli a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű szervezet, amely idén nyáron kétszer is ombudsmanhoz fordult, mert sérült a bentlakásos szociális intézményekben élő fogyatékos és idős emberek kapcsolattartáshoz való joga.
Koronavírus: már több 55 millió ember kapta el
Tavaly év vége óta már 55 millió embert fertőzött meg és 1,32 millió életet követelt világszerte az új típusú koronavírus. Közben viszont a gyógyultak száma már meghaladta a 35,38 milliót - derült ki a Johns Hopkins Egyetem kedd reggeli összesítéséből.
Koronavírus: eddig ez a leghatékonyabb vakcina
Az első eredmények szerint Moderna amerikai gyógyszergyár új típusú koronavírus elleni kísérleti védőoltása 94,5 százalékban bizonyult hatékonynak a széles körű teszteléskor. Korábban a Pfizer és a BioNTech közös vakcinájáról már kiderült, hogy több mint 90 százalékban hatékony, az oroszok pedig a Szputnyik V pedig nagyjából 92 százalékos eredményességről számoltak be.
Koronavírus: mutatjuk, hol jelez bajt a szennyvíz
Ismét megosztotta a szennyvízvizsgálatok eredményeit a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK). Az új adatokból az látszik, hogy az elmúlt héten több településen is emelkedett a koronavírus örökítőanyagának szennyvízben kimutatható koncentrációja.
Koronavírus: "egy 25 éves honfitársunkat vesztettük el tegnap"
Az elmúlt napon 91-en haltak meg itthon a koronavírus-fertőzéssel összefüggésben. Köztük a legfiatalabb elhunyt 25 éves, a legidősebb pedig 95 éves volt - közölte Müller Cecília országos tisztifőorvos a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján.
Koronavírus: már foglalhatunk magunknak vakcinát
Van olyan oltóközpont, amely már előfoglalási jogot árul az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett vakcinára. Ennek lényege, hogy 5 ezer forint befizetésével biztosíthatjuk, hogy nekünk biztosan jusson az oltóanyagból, ráadásul az elsők között kapjuk meg.
Gyógyszerkereső
Zavartanul napos, száraz időre számíthatunk. A délkeleti szelet elsősorban az Észak-Dunántúlon kísérhetik élénk lökések.Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat, így fronthatásra nem kell számítani, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.