Klímaváltozás
Példátlan ütemben változtatjuk meg a klímát
Az emberiség a tevékenységével minden korábbinál erőteljesebben idézi elő a klímaváltozást, amely mostanra visszafordíthatatlanná vált. A globális felmelegedés már a Föld minden lakott részén szélsőséges időjárási körülményeket idéz elő - derült ki az ENSZ kormányközi klímaváltozási bizottságának (IPCC) jelentéséből.
A klímaváltozás elkerülhetetlen következménye
Soha nem látott hőhullámokra, 40 Celsius-fokot is elérő hőmérsékletekre kell számítani nyaranta Nagy-Britanniában még akkor is, ha sikerül 1,5 fokon tartani a globális felmelegedés mértékét az iparosodás előtti szinthez képest - figyelmeztettek brit szakértők.
Gyógyszerkereső
Feloszlanak a gomolyfelhők, az ország északkeleti felén többfelé kiderül az ég. A délnyugati országrészben azonban erőteljessé válik a felhőképződés estétől, a felhőzet egyre több helyen záródhat. Csapadéknak kicsi az esélye. Az északnyugati, nyugati szél fokozatosan veszít erejéből, az esti, éjszakai órákban mérséklődik.Késő estére 3 és 15 fok közé hűl le a levegő, délnyugaton valószínű az enyhébb, míg északkeleten a hidegebb idő. A minimum-hőmérséklet tág határok között várható: a derült, szélcsendes fagyzugokban fagypont alatt, míg a borult délnyugati részeken 10 fok közelében alakulhat. Az orvosmeteorológiai helyzetet elsősorban a szél és a változó felhőzet befolyásolja.