Az elmúlt hetekben mindenki képet kaphatott arról, mi vár ránk a klímaváltozással: katasztrofális árvíz Németországban, Belgiumban és Hollandiában, elárasztott metró Kínában, földcsuszamlás Indiában és Japánban, hőség és erdőtűz Észak-Amerikában és Szibériában. Az extrém időjárási csapásokat a globális felmelegedés okozza, amely az iparosodás korának kezdete óta, nagyjából 250 éve egyre erősebb. A korábbi évezredekben korántsem volt ilyen gyors ütemű és hatalmas léptékű az éghajlat változása, írja a The Conversation folyóiratban megjelent cikkében Dagomar Degroot, a Georgetown Egyetem éghajlattörténésze.
Kisebb mértékben viszont tapasztalt már az emberiség szélsőséges időjárási eseményeket és hőmérsékleti változásokat. Ilyen történt a Kis Jégkorszakban, a 14-19. század közötti időszakban. Nevét onnan kapta, hogy az akkoriban zajló vulkánkitörések miatt annyi hamu került a légkörbe, hogy évszázadokra lehűlést okozott. Nem is akármilyet: jóllehet a globális átlaghőmérséklet kevesebb mint 0,5 Celsius-fokot csökkent, ám egyes területeken extrém hideg köszöntött be, részletezi Degroot.
Nincs nyár, nincs termés
Az akkor született naplókban és levelekben szerepel a "nyár nélküli évek" kifejezés, amikor a téli időjárás jóval tavasz utánig tartott. Az indonéziai Tambora vulkán 1816-os kitörése okolható az egyik ilyen alkalomért, amelynek során elmaradt a termés beérése és az aratás Európában és Észak-Amerikában. A 17. században hóviharokról számoltak be a helyiek Floridában, és rendszeresen befagyott a Boszporusz. "Az emberek otthonaikban fagytak halálra."
Jóllehet a Kis Jégkorszakra a lehűlés, nem pedig a maihoz hasonló felmelegedés volt jellemző, annyiból ismerős lehet a helyzet, hogy akkor is egy globális mértékben csekélynek tűnő eltérés változtatta meg drámai módon az életet. A vulkánkitörésekből származó hamufelhők miatt csökkent a szárazföld és a tenger közötti hőmérséklet-különbség. Általában a szárazföld gyorsabban melegszik fel és hűl le. A különbség eltűnése legyengítette az afrikai és kelet-ázsiai monszunt, ami viszont megzavarta az észak-atlanti légköri áramlást, és emiatt nem jutott enyhe levegő Európába. Ezért lehetett, hogy míg a világ más részein nem okozott komolyabb problémát az 1816-os vulkánkitörés, Európa átlaghőmérséklete több mint 3 Celsius-fokkal mérséklődött, magyarázza az éghajlattörténész.
A légköri áramlások megváltozása miatt egyes régiókban szokatlan mennyiségű csapadék hullott pokoli viharok során, ezrek vesztek oda az áradásokban Németországban és Hollandiában. "Valószínűleg az Atlanti-óceán északi részén a vízfelszíni lehűlése térítette az Egyenlítőnél délebbre azokat az esőhozó szeleket, amelyek miatt végzetes aszály sújtotta a 15. században Angkor városát." A 16. században az oszmán birodalomban ment végbe hasonló, akárcsak a 17. században Kínában és Európában: akkoriban vált tűzvész martalékává számos, faszerkezetű házakból álló város.
Van egy előnyünk a régiekkel szemben
Napjainkban az ellenkező irányba indult el a hőmérő higanyszála, az ipari forradalom kezdete óta már 1 Celsius-fokkal emelkedett az átlaghőmérséklet. Ami a Kis Jégkorszakban a hamufelhő volt, az ma az üvegházhatású-gázok. A klímatudósok nem győzik hangsúlyozni, hogy amennyiben a növekedés meghaladja a 1,5 Celsius-fokot, annak beláthatatlan és visszafordíthatatlan következményei lesznek.
Még ha sikerül is szinten tartani a globális átlaghőmérsékletet a károsanyag-kibocsátás drasztikus csökkentésével, évtizedekbe telik, amíg regenerálódik a légkör. Addig pedig tartsuk szem előtt, int Dagomar Degroot, hogy "a Kis Jégkorszakkal azok a közösségek birkóztak meg sikeresen, amelyek gondoskodtak az elesettekről, változatos kereskedelmi kapcsolatokat építettek ki, elköltöztek a kockázatos területekről és proaktívan alkalmazkodtak az új környezeti realitásokhoz." Nekünk annyi előnyünk van hozzájuk képest, hogy tanulhatunk a történelemből" - összegzi.
