A klímaváltozás erre is hatással lesz

Egy frissen publikált kutatás szerint a klímaváltozás a legnagyobb kockázat a bankok működésére.

A klímaváltozás jelenti a jövőben a legnagyobb kockázatot a bankok működésére a megkérdezett pénzintézetek döntő többség szerint, míg 2019-ben alig több mint felük látta ennyire kritikusnak a helyzetet - derül ki az EY és az Institute of International Finance (IIF) közös, nemzetközi kutatásából. A kutatásban 33 országból 88 pénzintézet vett részt.

Klímaváltozás: ennyien veszíthetik el otthonukat A század végére akár 410 millió ember élhet kétméteres tengerszint feletti magasságnál alacsonyabb területeken, amelyeket veszélyeztet a vízszint emelkedése - állapította meg egy új tanulmány. Kattintson a részletekért!

Öt éven belül a legnagyobb fenyegetést jelentheti

A felmérés eredményeit összegző közlemény szerint a kockázatkezelési vezetők döntő többsége, 91 százalékuk öt éven belül már a klímaváltozást tekinti a legnagyobb fenyegetésének, míg 2019-ben alig több mint felük, 52 százalékuk látta ennyire kritikusnak a helyzetet. Ennek ellenére a bankoknak csupán a negyede, 28 százaléka van tisztában azzal, pontosan milyen rizikót jelent tevékenységükre az éghajlatváltozás.

A pénzintézetek működésére is súlyos hatással lehet a klímaváltozás. Fotó: Getty Images
A pénzintézetek működésére is súlyos hatással lehet a klímaváltozás. Fotó: Getty Images

A koronavírus-járványt követő piaci fellendülés kapcsán a pénzintézetek rövid távon a hitelkockázatot (98 százalék) és a kiberbiztonságot tartják a legkritikusabb kérdésnek (80 százalék).

Hoós János, az EY pénzügyi kockázatkezeléssel foglalkozó üzletágának vezetője a közleményben elmondta: az adatvédelem mellett a klímakrízis is a figyelem középpontjába került az elmúlt időszakban. Ennek megfelelően a bankok működésében egyre fontosabbá válnak a környezetvédelmi, társadalmi és vállalatirányítási szempontok. A döntéshozóknak a jövőben különösen rugalmasnak, átláthatónak és határozottnak kell lenniük, ha hosszú távon is meg akarják tartani ügyfeleiket - tette hozzá.

A kutatás szerint az újonnan felmerülő, legnagyobb kockázatok közül tízből hét továbbra is a technológiát és az adatkezelést érinti. Ide tartozik a digitalizáció következtében lezajló változások gyorsasága és mélysége (68 százalék), az új megoldások megjelenését követő iparági átalakulások (68 százalék), vagy éppen az elavult rendszerekből adódó problémák (62 százalék). A szakértők emellett arra számítanak, hogy a bankok még inkább felgyorsítják majd a digitális transzformációt, elsősorban a folyamatok automatizálásával (88 százalék), az alapvető technológiai eszközök modernizálásával (66 százalék) és még kifinomultabb ügyfélszolgálati megoldások bevezetésével (64 százalék).

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +0 °C
Minimum: +0 °C

A pára- és ködfoltok feloszlását követően az ország nyugati felén, kétharmadán napos idő várható, azonban nyugat felől főként magasszintű, délutántól, késő délutántól már vastagabb felhők is érkezhetnek. Keleten erősen felhős vagy borult lesz az ég, ahol kisebb eső, zápor is előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 18 fok között alakul.Késő estére nagyrészt 5 és 13 fok közé hűl le a levegő, de a kevésbé felhős hidegre hajlamos helyeken ennél már hűvösebb is lehet. Szombaton nem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!