Influenzaszezon
Rendkívüli influenzaszezon jön
A tavaly elmaradt influenzaszezon, a jelenlegi, enyhébb járványügyi intézkedések, valamint az újonnan megjelent influenza-vírustörzsek miatt a korábbiakhoz képest idén sokkal súlyosabb influenzajárványra lehet számítani - véli Ócsai Lajos, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal járványügyi főosztályának nyugalmazott vezetője.
Óriási a terhelés a háziorvosokon
Folyamatosan emelkedik a felső légúti panaszokkal háziorvosokhoz forduló betegek száma. Egy hazai szakember elmondása szerint már most is rendkívüli terhelés éri a praxisokat, pedig a koronavírus-járvány negyedik hulláma még csak most tetőzik, az influenzaszezon pedig egyelőre nem is kapott igazán erőre.
Gyógyszerkereső
Az ország nyugati felén, kétharmadán napos idő várható, azonban nyugat felől főként magasszintű, késő délutántól már vastagabb felhők is érkezhetnek. Keleten erősen felhős vagy borult lesz az ég, ott kisebb eső, zápor is előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 19 fok között alakul.Késő estére nagyrészt 5 és 13 fok közé hűl le a levegő, de a kevésbé felhős, hidegre hajlamos helyeken ennél már hűvösebb is lehet. Szombaton nem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológia helyzet.