Esélyegyenlőség
A nap képe: ma van az esélyegyenlőség napja
Hazánkban több mint 450 ezer fogyatékos személy él, akik számára nagyon sokszor a leghétköznapibb cselekvések elvégzése is komoly akadályba ütközhet. Május ötödike az esélyegyenlőség napja, melynek kapcsán világszerte felhívják a figyelmet a fogyatékossággal élő embertásaink megbecsülésének fontosságára.
Férfiuralom van a magyar egészségügyben?
Több a kihívás, de több a katarzis is az egészségügyben dolgozó nők számára - mondta Dr. Bender Zsuzsanna, aki az ország legjobb pszichiáterei közé választottak. A főorvossal arról is beszélgettünk, hogy a Top 100-as orvoslistára miért csak tíz orvosnő férhetett fel, és áttörhetetlen-e az üvegplafon a szakmában?
Gyógyszerkereső
Az átvonuló hidegfront felhőzete reggel elhagyja a keleti és déli tájakat is. Mögötte ismét napos idő várható felhőátvonulásokkal. Reggelig helyenként még másutt is, napközben viszont már főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.