Első Ráncok
Így jönnek elő a ráncok évről évre (x)
Nem feltétlenül akkor érdemes elkezdeni a ránctalanító krémek használatát, amikor már láthatóak az öregedés első jelei. Ha a megelőzésre helyezi a hangsúlyt, nagyon sokat tehet a 20 évvel későbbi önmagáért! Ön tudja, hogy egyes életszakaszokban milyen változásokon megy át a bőr, és hogyan segítheti ezeket a folyamatokat?
Gyógyszerkereső
Gomolyfelhős, napos idő várható, melyek estére a legtöbb helyen fel is oszlanak, nagy területen kiderül az ég. Este a dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, egy-egy helyen erős lökések, majd estére mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 20 fok körül alakul. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.