Csalás
Álorvosok vertek át idős embereket
Orvosnak adták ki magukat és halálos betegségeket diagnosztizáltak, majd az általuk felkínált silány minőségű termékek megvásárlása fejében ígértek gyógyulást idős embereknek azok a vádlottak, akiknek büntetőpere a héten kezdődött a Szombathelyi Járásbíróságon - közölte Tóth András, a Szombathelyi Törvényszék szóvivője.
Ötből egy ember imposztor szindrómás
Az imposztor szindrómában szenvedők biztosak abban, hogy sikereiket nem saját maguknak köszönhetik. Úgy vélik, csupán a véletlen műve, hogy elértek valamit, vagy pusztán szerencséjük volt. Emiatt azonban csalónak érzik magukat, és folyton attól félnek, hogy lebuknak a főnökük előtt.
Orvosi csalás: egészséges nőket kezelt rákkal
A Nyírő Gyula Kórház Meddőségi Centrumának korábbi főorvosát és társát csalásért ítélte el a bíróság decemberben. Most a Magyar Orvosi Kamara is vizsgálja ügyüket, és etikai eljárást indított a szülész-nőgyógyász szakorvos ellen, aki 2003 és 2005 között összesen 88 nőt károsított meg.
Gyógyszerkereső
A gomolyfelhők a legtöbb helyen összeesnek és a legtöbb helyen kiderül az ég. Hajnaltájt a délkeleti határra kis eséllyel besodródhat egy-egy zápor. A Dráva mentén foltokban pára, köd képződhet. A keleties szél többnyire mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 7 és 12 fok között, de a Duna-Tisza közi homokhátságon, az északi völgyekben és a Nyírségben helyenként 5 fok alatt alakul. Napközben fronthatások nem okoznak kellemetlenséget.