Lebukott a nő, aki évekig rákosnak hazudta a kislányát

Leborotválta a kislánya fejét, hogy adományokat gyűjtsön. Az iskolában lett gyanús az állítólagos betegség.

Leborotválta hétéves kislánya fejét és azt hazudta mindenkinek, hogy a gyerek leukémiában szenved. Pamela Reed létrehozott egy nyilvános Facebook-oldalt is, amin szívszorító képeket tett közzé az állítólagos rákkezelésekről. Az oldal 2017 októbere óta volt látható, amikor a gyermek még nem volt két éves, ekkor kezdődött az átverés. Le is tartóztatták a 41 éves ohioi anyukát, aki a hazugsággal jelentős összegeket gyűjtött össze az interneten – számolt be az esetről a Daily Mail.

Az iskolában lett gyanús az eset

A csalásra azután derült fény, hogy a kisgyerek iskolájában dolgozó nővér gyanút fogott. A gyerek ugyanis nem volt vak a jobb szemére, ahogy azt anyja állította, a nővér pedig a felfedezés után szólt a rendőrségnek. A hatóságok megvizsgáltatták a gyereket, és kiderült, hogy semmilyen betegsége nincs. Reed először hazudott a nyomozóknak, aztán szép lassan beismerte, hogy több ponton is felnagyította, kitalálta a lány tüneteit az adományok reményében.

Az anyának mások mellett 8000 dollárt adott egy helyi szervezet, hogy támogassa az állítólagos  rákkezelés költségeit. Bár az egyelőre nem világos, hogy a nő férje tudott-e az átverésről, a pár összes gyermekét eltávolították az otthonukból, mivel aggályok merültek fel a biztonságuk miatt – áll az ügy hivatalos dokumentumaiban a portál értesülése szerint.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A többnyire szakadozott felhőzet tovább halad délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak az északi és nyugati tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!