Ezzel vernek át most sokakat a Facebookon

Rendkívül kockázatos a közösségi média felületein tűzifát rendelni - hívja fel a figyelmet a Nébih.

A Facebook Marketplace menüjében megjelenő tűzifahirdetéseket is kiemelt figyelemmel kísérte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Mint írták, az ellenőrök novemberben szúrópróbaszerűen végzett telefonos próbavásárlások során 70 hirdetésből 56 esetben, azaz a hirdetések 80 százalékában olyan súlyos jogsértéseket észleltek, amelyek alapján feketelistára tették az érintettek telefonszámát.

A Marketplacen megjelenő tűzifahirdetések megbízhatatlanságát az is jelzi, hogy a hirdetők több mint fele meg sem adja a telefonszámát, kizárólag privát üzenetben lép kapcsolatba a vásárlókkal. Szintén árulkodó jel, hogy ha egy eladó nem adja meg a beazonosításához szükséges adatokat, mint például az EUTR technikai azonosító szám, név, telefonszám, jobb esetben telephelyi elérhetőség. Az ilyen hirdetők ugyanis jellemzően igyekeznek elkerülni, hogy az esetleg elégedetlen vevők utolérjék őket. 

A téli hónapokban a tűzifával is próbálják átverni az embereket egyes csalók. Fotó: Getty Images
A téli hónapokban a tűzifával is próbálják átverni az embereket egyes csalók. Fotó: Getty Images

A telefonos próbavásárlás során, miután az ellenőrök felfedték kilétüket, a csalók legtöbbször azonnal letették a telefont. A hatósággal együttműködőket pedig tájékoztatták arról, milyen információkat szükséges megadniuk a jogszerű hirdetésfeladáshoz.

A hivatal javasolja, hogy az alábbi listára felkerült telefonszámokon senki se rendeljen tűzifát, ugyanis rendkívül nagy az átverés kockázata.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható szétterülő gomolyfelhőkkel, emellett északkelet felől vastagabb felhőzet érkezik. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 16 és 19 fok között várható. Késő estére 6 és 12 fok közé hűl le a levegő. Frontmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a gyors napközbeni melegedés sokaknál kiválthat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.