Albérlet
„Az alsó szomszéd a gyerekre vigyáz, a felső javítja a mosógépet”
Egy lassú folyamat részeként Magyarországon is kezdi megvetni a lábát a cohousing, vagyis a közösségi együttélés intézménye. A kezdeményezés hazai úttörői szerint az igény itthon is nagy lenne a nyugaton népszerű lakóközösségek megalakítására, a lehetőségek azonban jóval korlátozottabbak.
Idősebb emberek is kénytelenek idegenekkel összeköltözni
Az ingatlanárak és bérleti díjak drasztikus emelkedése miatt az idősebb korosztály is kénytelen összeköltözni akár idegenekkel annak érdekében, hogy finanszírozni tudja a lakhatását. Magyarországon különösen rossz a helyzet, hiszen az EU-n belül itt nőttek legnagyobb mértékben az ingatlanárak.
Gyógyszerkereső
A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol többnyire napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor főképp a délnyugati határ mentén előfordulhat, másutt kicsi a csapadék esélye. Erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.