Társadalom
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
Alrovatok
Koronavírus: félnek a magyar cégek a következő hónapoktól
Tartanak a következő hat hónaptól a magyar cégvezetők. Tízből heten úgy vélik, hogy ebben az időszakban tovább romlik a cégük helyzete, de csak minden tizedik jelezte azt, hogy létszámcsökkentésre készülne a következő hónapokban - derült ki a Profession.hu felmérésének eredményeiből.
Már öt nap kialvatlanságtól megváltozunk
Ha valaki nem alszik jól, hamarosan rosszabb színben fogja látni a világot - állítja egy új kutatás. A koronavírus-járvány miatt ez most különösen aktuális, hiszen az új helyzettel járó stressz ronthat az alvásminőségen, és ez még sötétebb gondolatokhoz vezethet.
"Néhány videóm elképesztő nézettséget ért el"
Tabudöntögető videóira több tízezren kíváncsiak, sőt van olyan, amelyet már 1 millión láttak YouTube-on. Cserháti-Herold Janka, a hormonmentes webshop és blog megálmodója szerint bár jó úton járunk, még mindig sokat kell tanulnunk saját testünkről.
Koronavírus: mintát vesznek a rendelők betegeitől
A héten újraindultak azok az egészségügyi ellátások, amelyek március közepe óta csak sürgős esetben fogadtak betegeket a járványhelyzetre tekintettel. Egyes kezeléseket viszont csak negatív koronavírusteszt-eredmény birtokában vehetnek igénybe a páciensek.
Koronavírus: ezt mondja a kommandósok pszichológusa
A koronavírus-járvány nem csak azoknak az embereknek az egészségét károsíthatja, akiket megfertőzött a vírus. A betegségtől való félelem és a stressz, valamint a családtagoktól, barátoktól való távollét olyan tüneteket okozhat, amelyeket leginkább a katonák tapasztalhatnak meg. Ezért érdemes figyelni arra, hogy mit mond erről egy katonacsaládokkal foglalkozó klinikai szakpszichológus.
A koronavírus-járvány az épületeket is megbetegítheti
A koronavírus-járvány azonnali hatásainak elhárítására vannak viszonylag hatékony intézkedések, például a kijárási korlátozások és a közösségi távolságtartás. Annak azonban, hogy az emberek - ha időlegesen is, de - nem használják rendszeresen az épületek egy jelentős részét, hiszen otthon maradnak, váratlan egészségügyi következményei lehetnek.
A tudósok megtalálták a rák vészfékjét
Egy nemzetközi tudóscsoport olyan kulcsfontosságú mechanizmust azonosított, amely képes megállítani a különféle rákfajták gyors növekedését. Az áttörést az emberi szervezet által termelt PP2A enzim teszi lehetővé, amelyet már régóta fontos célpontnak tartanak a rákkutatók.
Koronavírus: így mondanák meg, ki lehet fertőzött
Mára kiderült, hogy a járvány ellen sokféleképpen lehet harcolni. Mivel a legtöbb ember élete jelentős mértékben támaszkodik a kommunikációs és közösségi hálózatokra, nem csoda, ha (a privát szféránk sérülését elkerülő) technológiai megoldások is fontos szerephez juthatnak a koronavírus elleni küzdemben.
Infografika: így kaphatunk tüdőbetegséget a zuhanytól
Az otthoni zuhanyzó az utolsó hely, ahol arra gondolnánk, hogy megbetegedhetünk, hiszen éppen ott szabadulunk meg a kórokozóktól. Vannak azonban mikrobák, amelyek a zuhanyfejben húzzák meg magukat, és a vízpermetből, gőzből belélegzett vízcseppekben utazva súlyos betegséget okozhatnak.
Koronavírus-kihívás: beinjekciózná magát a vírussal?
Ki az az őrült, aki szándékosan megfertőzné magát egy potenciálisan halálos vírussal?! A koronavírus-kihívás szervezői úgy gondolták, hogy szép számmal lennének ilyenek, és az élet őket igazolta. Ezúttal azonban nem a közösségi médiába szánt magamutogatásról van szó, hanem egy tudományos akcióról, amellyel emberek millióit akarják megmenteni.
Koronavírus: különadó terhelheti a sikeres cégeket
A Járvány Elleni Védekezési Alap bevételeihez a félmilliárdnál nagyobb árbevételű kiskereskedelmi cégeknek is hozzá kell járulniuk - döntött a kormány. Úgy vélik, a kiskereskedelmi különadóval Magyarország megvédheti az eddig - vagyis a koronavírus-járvány kitörése előtt - elért gazdasági eredményeit.
A járvány miatt Magyarországon is jobb a levegő
Javult Magyarországon a levegő minősége márciusban és áprilisban éves összevetésben. Országos szinten 15 százalékkal, a nagyobb városok forgalommal terheltebb részein viszont akár 35 százalékkal is csökkent a levegő nitrogén-dioxid-szennyezettsége, főként a kijárási korlátozások hatásaként.
Koronavírus: a világ legnagyobb pszichológiai kísérlete
A koronavírus-járvány hatásainak tompítása érdekében a világon mintegy 2,6 milliárd ember él korlátozások között, s ez vitathatatlanul a legnagyobb pszichológiai kísérlet, ami valaha zajlott. Félő, hogy 2020 második felében a kiégéssel és az elkülönülés miatti stressz következményeivel szembesülhetünk.
"A vírusok akkor is itt lesznek, ha mi már nem"
A környezetünkben lévő vírusok, baktériumok és paraziták a következő években egyre komolyabb veszélyt jelentenek majd, és újabb járványokra is fel kell készülnünk. Átoltottság tekintetében azonban a magyar lakosság nagyon jól áll - erről is beszélgettünk Dr. Mészner Zsófia infektológussal.
Változó vastagságú fátyolfelhőzet szűrheti a napsütést, helyenként (főleg délnyugaton) olykor el is takarhatja a napot, azonban csapadék nem valószínű. A légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad, majd estétől nagyobb területen északkeletire fordul és megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható. Fronthatás ma nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezete pihenhet.