Több tízezer ember marad ellátatlanul itthon

Friss adatok szerint júniusban csökkent a fogorvosi praxisok száma Magyarországon, egészen pontosan tizeneggyel lett kevesebb. Az összes üresen álló praxis miatt egyébként sok helyen csak csökkentett óraszámban tudnak fogorvosi ellátást biztosítani, de ami igazán szomorú, az az, hogy léteznek ténylegesen ellátatlan körzetek is.

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ adatai szerint júniusban a fogorvosi alapellátásban tizenegy praxis szerződése szűnt meg. Áprilisban a tartósan betöltetlen fogorvosi praxisok száma 235 volt, májusban 246, júniusban már 288 - írja a vg.hu .

Csökkent a fogorvosi praxisok száma itthon.
Csökkent a fogorvosi praxisok száma itthon. A kép illusztráció, forrás: Getty Images

32-35 ezer ember marad ellátatlanul

Nagy Ákos, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) alelnöke szerint az összes üresen álló praxis csaknem 851 ezer ember fogorvosi ellátását érinti hátrányosan. Ez azt jelenti, hogy az adott körzetekben csak csökkentett óraszámban, helyettesítéssel tudják ellátni a betegeket. Sőt: ténylegesen ellátatlan körzetek is léteznek. Az alelnök becslése alapján 32-35 ezer ember marad ellátatlanul.

Idén is hirdettek pályázatokat

"A gyökereivel együtt kivette, majd visszatette a fogait" Dr. Rosta Péter parodontológussal beszélgettünk arról, miért nem szabad legyinteni, ha vérzik az íny, mi a helyzet a szájvizekkel, és hogyan súlyosbíthatják a fogágybetegségek például a szívproblémákat. Interjú .

A fogorvosi praxisok fenntartása az önkormányzat feladata, amelyet azonban feladatátadási szerződéssel átadhat vállalkozó fogorvosnak. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) által finanszírozott fogorvosoknak a szerződés stabil betegkört biztosít, de ellátási kötelezettséggel is jár. Idén is vannak egyébként az egészségbiztosító által meghirdetett praxis- és letelepedési pályázatok a háziorvosok és fogorvosok részére, ezek keretösszege 1,25 milliárd forint. Letelepedési pályázat esetén 12-20 millió forint közötti támogatást lehet elnyerni, praxispályázatoknál pedig 4 millió forintot.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.