Van, ahol télen is csak 19 fokig szabad fűteni

Az energiatakarékosság jegyében a kórházak és a szociális intézmények kivételével minden középületet legfeljebb 19 Celsius-fokos hőmérsékletre szabad felfűteni Németországban az ősszel kezdődő fűtési szezonban – jelentette be Robert Habeck alkancellár, gazdasági miniszter.

Tovább szigorítják az ország energiaellátásának biztonságát szolgáló szabályokat – mondta el a Zöldek politikusa egy szombati – a Süddeutsche Zeitung című lapban megjelenő – interjúban az előzetesen ismertetett részletek szerint. Így az eddig ismertetett, a többi között a magántulajdonban álló medencék fűtésének tilalmáról szóló előírások mellett bevezetik a 19 Celsius-fokos felső határról szóló középületfűtési szabályt is. A készülő miniszteri rendelet azt is tartalmazza majd, hogy le kell állítani az épületek, illetve a műemlékek, szobrok, hidak díszvilágítását, és a reklámhordozó felületeket sem szabad kivilágítani.

fűtésszabályozás, radiátor, hőmérséklet-szabályozó, termosztát
Az energiatakarékosság jegyében korlátozásokat vezetnek be a németországi középületek fűtésére. Fotó: Getty Images

A munka világában is több megtakarítás szükséges, de erről még tárgyalnak a munkaügyi minisztériummal és a szociális partnerekkel – tette hozzá Habeck. Az alkancellár az utóbbi hónapokban számos nyilatkozatában kiemelte, hogy Oroszország Ukrajna elleni háborúja miatt kell visszafogni az energiafogyasztást, hiszen Moszkva a piaci folyamatok alakításával, főleg a földgázexport visszafogásával gazdasági háborút folytat az Ukrajnát támogató országok ellen, és azért, hogy viszályt szítson az Ukrajna mellett kiálló Európai Unió tagjai között.

A gazdasági minisztérium júliusban ismertette a készülő szabályozás alapelveit, amelyek szerint a közszféra mellett a vállalatoknál – üzemekben, irodákban – és a háztartásokban is csökkenteni kell az energiafogyasztást és javítani kell az energiahatékonyságot. Az ARD országos közszolgálati televízió pénteki összeállítása szerint Németországban nagyjából 186 ezer középületet üzemeltetnek. Az energia- és klímavédelmi politika területén a szövetségi kormány mellett működő független kutatóintézet, a Német Energiaügynökség (Deutsche Energie-Agentur) adatai szerint a zárt helyiségekben a hőmérséklet 1 Celsius-fokos csökkentésével a fűtésre szánt földgáz 6 százalékát lehet megtakarítani.

A városi önkormányzatok szövetsége (Deutscher Städtetag) egy sor javaslatot terjesztett elő az üggyel kapcsolatban. Ajánlásai között szerepel az uszodák vízhőmérsékletének csökkentése, a melegvíz-szolgáltatás korlátozása a középületekben, és az is, hogy az iskolai tornatermek fűtését legfeljebb 15 Celsius-fokra, az osztálytermekét pedig legfeljebb 20 Celsius-fokra állítsák az október elejétől április végéig tartó fűtési szezonban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
egészséges italok
Ezek az italok védik a vesét: így kellene indítani a reggelt a dietetikus szerint
a rák tünetei
Az első tünet már áttétet jelezhet – Sokáig rejtőzhet az egyre gyakoribbá váló rák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.