Súlyos bajt okozhat a jó szándék a vízpartokon

A vízimadarak etetésének mellőzésére szólítja fel a vízpart mellett tartózkodókat a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), az ugyanis nagy tömegben sodorja veszélybe, betegíti meg és ítéli akár pusztulásra az állatokat.

A tapasztalatok alapján az alapvetően jó szándékú emberek nincsenek tudatában annak, hogy a vízimadarak etetése nemcsak felesleges, de káros is. Különösen nyáron, amikor korlátlanul találnak maguknak táplálékot. Etetésük tömegesen sodorja veszélybe és betegíti meg az állatokat, ami ellen világszerte küzdenek a hatóságok és a természetvédelmi szervezetek. Az MME ezért arra kéri a víz mellett sétálókat, strandolókat, kirándulókat és nyaralókat, hogy sehol, semmivel, még kacsaetető automatákból se etessék a vízimadarakat.

madártetetés, hattyú, stég, kenyér
Nem szabad etetni a vízimadarakat, főként nyáron nem! Fotó: Getty Images

A tájékoztatás szerint a vízimadarak életmódja és túlélési szabályai alapjaiban térnek el a klasszikus téli etetőket látogató énekesmadarakétól. Etetésük is az utóbbiakéval ellentétben több okból káros. Például a hosszú ideje tartó, egyoldalú kenyér és egyéb értéktelen "táplálék" angyalszárny-betegséget okozhat a madaraknál. Ezenkívül szennyezi a környezetet, rontja a víz minőségét, növeli a vizek szervesanyag-terhelését és az ebből eredő elmocsarasodást is. A feleslegesen kiszórt rengeteg táplálék vonzza továbbá a patkányokat, segíti szaporodásukat, ami idén különösen nagy problémát jelent a fővárosban.

A vízimadarak etetése öngerjesztő problémaspirálként jelentkezik. A nyáron etetett madarak ugyanis ősszel nem vonulnak el, így az emberek, látva az éhesnek gondolt, valójában elkényelmesedett vagy már beteg, röpképtelen madarat, tovább etetik őket. A fagyok beköszöntével a madárlétszám az etetőhelyeknél nyüzsgő madarak látványa miatt a vonulásukat megszakítókkal folyamatosan nő, ami tovább erősíti az emberek etetési hajlamát, aktivitását. Az etetőhelyek mesterségesen fenntartott táplálékbázisa közelében évről évre több madár költhet, így nő a nyári kéregetők száma, azaz immáron több madárral kezdődik újra a folyamat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.