Műanyagmentes élet: a gyártóktól várjuk a megoldást

28 országban vizsgálta a felnőtt lakosság egyszer használatos műanyagokkal kapcsolatos viszonyát az Ipsos 2021-ben. A kutatásba több mint 20 ezer embert vontak be. Érdekes eredmények születtek.

Bár hétköznapi beszélgetéseinkben egyre több szó esik a fenntarthatóságról és a környezetvédelemről, kevésbé vagyunk határozottak és elszántak, ha nekünk is tennünk kell érte - számolt be friss kutatási eredményeiről az Ipsos. Mint kiderült, a magyarok háromnegyede úgy gondolja, hogy az egyszer használatos műanyagokat a lehető leghamarabb be kell tiltani.

Az egyszer használatos műanyagok betiltásával kapcsolatos vélekedések.
A magyarok többsége egyetért az egyszer használatos műanyagok betiltásával. Forrás: Ipsos

Másokra bíznánk a megoldást

A műanyagok nagyon kis részét hasznosítják újra.

Az is látszik azonban, hogy a "műanyagprobléma" megoldását inkább másokra hárítanák a hazai fogyasztók. A túlnyomó többség (76 százalék) legszívesebben olyan csomagolásban vásárolná meg a termékeket, amik a lehető legkevesebb műanyagot tartalmazzák, ugyanakkor úgy vélik, a műanyaghulladékkal elsősorban nem a fogyasztónak van teendője.

A többség szerint a termelő és kereskedelmi cégeket terheli a csomagolás csökkentésének és újrahasznosításának felelőssége.
A többség szerint a cégeket terheli a felelősség. Forrás: Ipsos

Nem a fiatalok a legfogékonyabbak

Az eredmények rámutatnak továbbá arra, hogy bár a mostani fiatal (35 év alatti) generációt hajlamosak vagyunk Greta Thunbergről mintázni, nem ők a legfogékonyabbak a téma iránt. A 35-49 évesek és az 50 év felettiek körében is nagyobb arányú az egyszer használatos műanyagok betiltásának támogatottsága.

3. Nem a fiatalok a legfogékonyabbak a műanyagmentes életre.
3. Nem a fiatalok a legfogékonyabbak a műanyagmentes életre. Forrás: Ipsos

A részletes eredményeket tartalmazó globális kutatási riport itt érhető el.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!