Ijesztő jelentés: komoly veszélyben Európa

Egy friss jelentés szerint Európa csaknem felét fenyegeti kiszáradás.

Európa csaknem felét aszály fenyegeti - derült ki az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontjának (JRC) hétfőn közzétett jelentéséből. A jelentés szerint augusztus 10-én Európa területének 47 százalékán elérte a figyelmeztetési szintet az aszály mértéke, míg a vizsgált régiók 17 százalékán a teljes riasztási fokozat van érvényben.

Élelmiszerválságot hozhat a szárazság

A kutatók szerint a szárazság a kevés esővel és a májustól kezdődő számos hőhullámmal függ össze, amelyek Európa-szerte széles körben befolyásolták a folyók vízhozamát. A vízmennyiség csökkenése az energiaágazatot is hátrányosan érintette mind a vízenergia-termelés, mind más erőművek hűtőrendszerei esetében. Hozzátették, az aszály vélhetően jelentősen csökkentette a nyári terméshozamokat, leginkább a kukoricát, a szójababot és a napraforgót érintette.

aszály, kiszáradás
A kontinensen súlyos gondot okoz az aszály. Fotó: Getty Images

"A talajnedvesség alacsony mértéke és a növényekre nehezedő környezeti terhelés egyaránt súlyos" - áll a jelentésben, amely több mint egy tucat olyan országot sorolt fel, ahol az aszályveszély fokozódott, köztük Németországot, Franciaországot és Nagy-Britanniát. "Európa többi részén, amelyet már korábban is sújtott az aszály, stabilan fennmarad a súlyos szárazság".

A dokumentum szerint azokban a régiókban romlanak leginkább a körülmények, amelyeket már 2022 tavaszán is érintett az aszály - például Észak-Olaszország, Délkelet-Franciaország, valamint Magyarország és Románia egyes területein. A kutatók előrejelzése alapján a Földközi-tenger nyugati térségében novemberig a szokásosnál melegebb és szárazabb körülményekre lehet számítani a kontinensen.

"A közelmúltban lehullott csapadék enyhíthette az aszályos körülményeket Európa egyes régióiban" - mondják a szakértők. "Egyes területeken azonban a kapcsolódó zivatarok károkat, veszteségeket okoztak, és mérsékelhetik a csapadék jótékony hatását" - vélik a jelentés készítői.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.