Így védi a klímát, ha autó helyett vonattal utazol

Az elmúlt három év alatt egy 200 ezer fős nagyváros éves kibocsátásának megfelelő szén-dioxidtól kímélték meg a környezetet, akik saját autó helyett a tömegközlekedést választották – derült ki a MÁV-Volán csoport felméréséből.

A társaság három éve, 2021. február 17-én indította el a a MÁV-START Zrt. szén-dioxid-számlálót. A kezdeményezés célja, hogy tudatosítsa: a közlekedési mód választásával is jelentősen csökkenthető a légkörbe kerülő károsanyag mennyisége. A vonatjegyeken is olvasható, mennyi szén-dioxid-kibocsátást előz meg az utas azzal, hogy a vasutat választja az egyéni autós közlekedés helyett – írja szombati közleményében a cégcsoport.

vonat, vasút, Keleti pályaudvar
A vasúti közlekedés környezetbarátabb lehetőség, mintha saját autóval utaznánk. Fotó: Getty Images

A Volánbusz járműállományának szén-dioxid-kibocsátása 2023-ban csaknem 7 ezer tonnával mérséklődött az előző évihez képest. A csökkenés jelentős része az elektromos autóbuszok beszerzésének és forgalomba állításának köszönhető. A társaság közleménye szerint a kerékpár és vonat kombinációja az egyik legkörnyezetkímélőbb távolsági közlekedési mód, ezért folyamatosan növelik járműveik kerékpárszállító kapacitását. 2023-ban csaknem 1,35 millióan szállítottak kerékpárt vasúton, 20 százalékkal többen az egy évvel korábbinál.

A Volánbusz egyre több járatán is lehet kerékpárokat szállítani, elsősorban az olyan kiemelt turisztikai célpontokra közlekedő vonalakon, ahol nincs vagy csak korlátozott a vasúti közlekedés. A MÁV-Volán csoport célja 2050-ig a klímasemlegesség elérése. Ennek fontos projektje az elektronikus jegyértékesítő rendszer is; a MÁV-START online rendszerének több mint kétmillió regisztrált felhasználója van. Az utasok tavaly a jegy- és bérlettermékek 38 százalékát az ELVIRA rendszeren vagy a MÁV-alkalmazásban vásárolták meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.