Ha készházat veszel, tudni fogod a karbonlábnyomát

A megrendelők tudatosabb döntéseinek támogatásaként a készházaknál idén bevezetik a karbonsemlegességi mutatót. Ez azt jelzi majd, hogy az adott épületnek mekkora a karbonlábnyoma.

Már több országban használják a karbonsemlegességi mutatót, amelynek alkalmazását uniós szinten 2030-tól teszik majd kötelezővé. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének Környezettudatos és Szerelt Technológiás Szakmai Tagozata Magyarországon önkéntes alapon vállalta a mutató idő előtti bevezetését. Az intézkedés célja az emberek tájékoztatása arról, hogy az általuk megrendelt ház mennyire felel meg jövőbeni elvárásaiknak. A dokumentum arra is választ ad, hogy a megálmodott épület részt vesz-e a klímavédelemben, például mennyi szén-dioxidot bocsájt ki.  

karbonlábnyom, klímavédelem, készház, MAKÉSZ
Az új tulajdonosok ezentúl környezetvédelmi információkkal is el lesznek látva. Fotó: Getty Images

A kulcs a széndioxid

A karbonsemlegességi mutató kiszámításánál figyelembe veszik egyebek mellett, hogy az épület az anyaga előállításánál mennyi szén-dioxidot kötött le, és működés közben majd mennyit bocsájt ki. Azt is belekalkulálják, ha az építőanyagot messzebbről kell a helyszínre szállítani. A szén-dioxidot főként a növények kötik le, közülük nagyon jó építőanyag a fa és a kender is.

Európában az építőiparban főként a lucfenyő terjedt el. Ebből Magyarországon a klímaváltozás miatt már csak elenyésző mennyiség van, így Nyugat-Európából szerzik be a készházak szerkezetéhez szükséges faanyagot, fűrészáru pedig Szlovákiából, Ukrajnából és Romániából érkezik. 

Sokkal kisebb a rezsi

Az úgynevezett szerelt technológiás, vázszerkezetes építkezéssel foglalkozó vállalkozások alkotják a Magyar Környezettudatos és Szerelt Technológiás vállalatok Szövetségét (MAKÉSZ), amelynek jelenleg 22 tagja van. Ezek a cégek éves szinten 450-500 készházat építenek fel, főként családi házakat, de építettek már bölcsődét, iskolát és kisebb sportlétesítményeket is. Az ezzel a technológiával felépített családi házak rezsije a fele vagy harmada a hagyományosan épült házaknak, ami annak köszönhető, hogy a felhasznált anyagoknak jó a hőszigetelési képessége. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.