A zaj ilyen betegségeket okozhat

Egy vezető európai környezetvédelmi szervezet csütörtökön közzétett jelentésében megállapította: minden ötödik európai zajszennyezéstől, egy olyan problémától szenved, amely az utóbbi években egyre jelentősebbé válik a megnövekedett közúti forgalom és az urbanizáció következtében.

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) becslése szerint mintegy 113 millió embert érint a zajos közúti forgalom. A hivatal Környezeti zaj Európában 2020 című jelentésében arra hívta fel a figyelmet, hogy a városi növekedés miatt egyre több ember van kitéve a túl zajos közlekedésnek a zajcsökkentő szabályozások ellenére.

A zajszennyezés alvászavart is okozhat
A zajszennyezés alvászavart is okozhat. Fotó: Getty Images

A fő zajforrás a közúti forgalom

Kiderült, melyek a legidegesítőbb kutyaugatások A kutyáknak is megvan a maguk nyelvezete, máshogy jeleznek, ha agresszívek, illetve ha játszanak, vagy éppen egyedül érzik magukat. Az ELTE kutatói azt vizsgálták, hogy az ember milyen módon reagál bizonyos típusú ugatásokra. Részletek itt .

2012 és 2017 között nem változott a nagy zajnak kitett emberek száma, és Európában 2020-ra sem fog csökkenni a zajszennyezés az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által javasolt szintre. A fő zajforrás Európában a közúti forgalom, ezt a vasúti forgalom zaja követi, majd a légi forgalom és az ipari zaj áll a sorban. A vasúti közlekedés zaja 22 millió embert érint, a légi közlekedésé pedig négymilliót - közölte a koppenhágai központú hivatal.

Alvászavart is okozhat a zajszennyezés

A zajszennyezés számos betegséget okozhat , szerepe lehet a szívbetegség kialakulásában és az idő előtt bekövetkező halálozásban is: a környezeti zaj évente 12 ezer korai halálozást idéz elő az európai térségben a hivatal szerint. További káros hatásai között szerepel az alvászavar, ami több mint hatmillió embert érint, de a gyerekek iskolai teljesítményére is hatással van: kimutatták, hogy gyengébb lesz miatta az olvasási képességük.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fahéj
Nem hinnénk, de ezt teszi a fahéj a szervezetünkkel
kakukkfű
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel – Minden konyhában ott lenne a helye
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +6 °C

Szakadozott frontális felhőzet érkezik, amely dél felé haladva szétesik, feloszlik fölöttünk - alapvetően napos idő lesz többnyire kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett. Utóbbiakból több az északkeleti vidékeken lehet, de arrafelé is legfeljebb egy-egy helyen fordulhat elő futó zápor, másutt nem lesz csapadék. Az északnyugatira, északira forduló szelet napközben sokfelé kísérik erős, elsősorban északkeleten, az Észak-Dunántúlon és a hegyekben helyenként viharos lökések is.A csúcshőmérséklet többnyire 16 és 21 fok között várható, ennél kissé alacsonyabb északkeleten lehet. Késő este többnyire 2 és 12 fok közé hűl le a levegő. Ezen a napon egyértelműen hidegfronti hatás érvényesül, amely jelentős terhelést róhat a szervezetre.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
„Gyakran vagyok szomjas. Betegséget jelezhet?” – Teszteld magad tünetkvízünkben! Teszteld magad: te mindig tudod, mikor kell orvoshoz fordulni?
kvíz
Felismered a bolhafertőzés tüneteit házi kedvencednél? Ha felelős állattartó szeretnél lenni, mindig oda kell figyelned kedvenced egészségére. Ehhez pedig nem árt, ha ismered az egyik leggyakoribb probléma, a bolhafertőzés jeleit. Most letesztelheted, mennyit tudsz a témáról!