Íróasztal nélküli irodában boldogabbak a dolgozók?

A munkavégzésben bekövetkezett változásokhoz igazodva Európa vezető irodabútor-gyártója új irodamegoldásokat kínál - például személyre szabott íróasztal nélkül.

Európa legnagyobb irodabútor gyártója, a svéd Kinnarps a változásokhoz igazodva az eddigi megoldásoktól eltérő irodakialakítási koncepciót vezetett be - amely a cég budapesti irodaházában, a Kinnarps House-ban is megtekinthető.

A Next Office az úgynevezett aktivitás alapú munkavégzéshez igazodik. Ennek lényege, hogy szakít azzal az irodakialakítási felfogással, hogy mindenkinek saját íróasztala legyen. Ehelyett rugalmas és a tevékenységekhez igazított munkakörnyezet kialakítására van szükség, figyelembe véve a szervezet és a munkatársak igényeit, illetve az egyes feladatok elvégzéséhez szükséges fizikai környezetet és a technológiai igényeket.

Jobb, ha nincs saját íróasztal?

Mint a Soltész Tiberius, a Kinnarps magyarországi irodájának vezetője elmondta, a folyamatosan fejlődő mobil technológia azt jelenti, hogy bárhol és bármikor tudunk dolgozni, ez pedig megváltoztatja a munkavégzési módszereinket és annak helyszínét is, vagyis az irodákat. Ez szükségessé tette az iroda fogalmának újragondolását. Felmérések is igazolják, hogy a személyes munkaállomások iránti igény csökkenésével előtérbe kerültek a rugalmasan alakítható, inspiráló munkakörnyezetek. A 21. századi elvárásoknak megfelelő munkakörnyezet kialakítása a változásról szól, amely az enteriőrön túl más területeket is érint. Svéd és brit kutatások szerint a munkahelyek 30-40 százaléka nincs kihasználva, a nap 50 százalékában nem is vagyunk az íróasztalunknál, ráadásul az ötletek 80 százaléka nem az irodán belül születik.

Inspiráló munkakörnyezet (Forrás: Kinnarps)

Mint Soltész Tibériusz lapunknak kifejtette, a munkahely ma már egy találkozóhely, ahol ötletelünk, ráadásul a munkaköröket is egyre inkább felváltják a projektmunkák, amelyekben akár négy generáció is együtt dolgozik - az új koncepció ehhez a változáshoz alkalmazkodni képes munkateret kínál. Kutatások alapján azoknál a cégeknél, ahol bevezették a Next Office-t - első sorban Hollandiában és a skandináv államokban - nem csak költségeket spóroltak (például 65 százalékkal kevesebbet nyomtatnak, hiszen inkább megbeszélik személyesen), de például a betegállomány aránya is csökkent .

Ahol az ötletek születnek (Forrás: Kinnarps)

Új munkavégzés, új iroda

A tevékenység alapú munkavégzés amellett, hogy teljesen testre szabható megoldást nyújt az egyterű irodák sokak által tapasztalt problémáira, úgymint a zaj, a személyes tér és a koncentrált munkavégzésre alkalmas környezet hiánya, megőrzi annak pozitív hatásait is: a hatékony információáramlást, a helytakarékosságot, a flexibilitást, a bővíthetőséget. Lényege abban rejlik, hogy a különböző munkafeladatok különböző környezetben végezhetők el a legoptimálisabban, persze egyes tereknek lehet több funkciója is.

A koncepció alkalmazását éppen ezért vállalati szintű felmérés előzi meg, mellyel a Kinnarps beazonosítja az egyes munkavállalók, szervezeti egységek tevékenységeit és ahhoz kapcsolódó igényeit és ennek figyelembevételével alakítja át a tereket. Emellett segíti a vállalatok vezetőit abban, hogy megfelelő kommunikációval támogathassák munkatársaikat az új körülményekhez való alkalmazkodásban és annak hatékony használatában.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Ez a vitamin segíthet megelőzni a cukorbetegséget – Nem árt azonban vigyázni vele
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
Súlyosan károsíthatja a bélflórát, mégis sokan eszik naponta
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +32 °C
Minimum: +17 °C

Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, és több helyen kialakulhat eső, zápor, zivatar, helyenként intenzív zivatar is lehet. Hajnalban északnyugat felől csökken a felhőzet, a csapadék súlypontja a Tiszántúlra helyeződik. Az északnyugati, nyugati szél időnként megerősödik, az Észak-Dunántúlon akár viharossá is fokozódhat. Emellett zivatarok környezetében is lehetnek viharos széllökések.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 21 fok között alakul. Hétfőn egy újabb hidegfront éri el az országot, és az enyhe időjárás-változás kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.
kvíz
A vese bontja le az alkoholt. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a szerveid Mennyire ismered saját tested működését? Ismered belső szerveid főbb funkcióit? Teszteld anatómiai tudásod kvízünk segítségével!