Harmadszor osztják ki a LélekPillangó életműdíjat

A LélekPillangó Alapítvány kezdeményezésére már harmadszor dönthetünk arról, ki a legérdemesebb arra, hogy a közönségszavazáson odaítélt életműdíjban részesüljön. Az elmúlt két évben Popper Péter és Szepes Mária nyerte el ezt az elismerést.

Az életműdíj és a hozzá kapcsolódó program célja, hogy segítsen megtalálni, felismerni és életben tartani azon emberek kezdeményezéseit, akik hozzájárulnak a boldogabb, teljesebb élethez. A program több éves sikere bizonyítja, hogy az embereknek a rohanó, elhidegült világunkban egyre nagyobb igénye van olyan szellemi inspirációra, amely általános életminőségüket, hangulatukat javítja. A LélekPillangó minden évben szeretné megőrizni egy-egy hazai gondolkodó, meghatározó személy életművének örökségét, hogy tudásuk, elismert munkásságuk minél több embernek lehessen támasz és motiváció a jövőben is.

A televízióból ismert mentalista, Danny Blue is évről évre segíti a LélekPillangó Alapítvány munkáját, hiszen számára is fontos, hogy tisztelettel adózzon meghatározó gondolkodók, spirituális példaképek munkássága előtt. Danny az életműdíjhoz kapcsolódó Tudáscsomag egyik trénere is, aki a Uri Geller utódaként a reflektorfénytől távol is segíti az érdeklődőket; elmondta, "A mindennapi versenyben, a stresszes hétköznapokban pontosan olyan szellemi útmutatásra van szükség, amely segít értéket teremteni és megerősödni, és ez a díj éppen ilyen".

A mentalista nem az egyetlen ismert személy, akinek fontos az életműdíj odaítélése. Számos híresség évente segíti szavazatával legalább az egyik jelöltet. Oravecz Nóra is idén harmadik éve szavaz a Lélekpillangó életműdíj jelöltjeire. "A magyar szerzők nem inspirálnak engem annyira, mint a külföldi, főleg amerikai szerzők, de a Lélekpillangó meséje, amit barátnőm, a HarmoNet tulajdonosa, Gáspár Kati ír, évek óta közel áll a szívemhez. Az életműdíj szavazáson pedig idén Weöres Sándorra szavaztam. Nemrégiben került a kezembe a Teljesség felé. Mély hatást gyakorolt rám. Olvastam, hogy Hamvas Béla tanítványa és barátja volt, tavaly Hamvasra adtam a voksomat. Szeretem a Lélekpillangót, szeretem a boldog embereket! - mondta az írónő.

Az idei jelöltek az író Szabó Magda, a pszichológus Ranschburg Jenő és Weöres Sándor költő; rájuk április első napjáig lehet szavazni . A felajánlásokból összegyűlt milliós nagyságú adományt a nonprofit alapítvány a szavazatok alapján nyújtja át a legtöbb voksot, támogatást szerző jelöltnek, illetve örökösei által megnevezett ügynek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Ez a vitamin segíthet megelőzni a cukorbetegséget – Nem árt azonban vigyázni vele
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
Súlyosan károsíthatja a bélflórát, mégis sokan eszik naponta
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +32 °C
Minimum: +17 °C

Általában gomolyfelhős, napos idő várható, de a Dunántúlon erőteljessé válik a felhőképződés, és a déli óráktól előbb északnyugaton, majd a középső országrészben is előfordulhat néhol zápor, zivatar. Egyre nagyobb területen északnyugatira fordul a szél, a Dunántúlon megerősödik, zivatarok környezetében viharossá fokozódik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 36 fok között valószínű.Késő estére 17 és 27 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn egy újabb hidegfront éri el az országot, és az enyhe időjárás-változás kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.
kvíz
A vese bontja le az alkoholt. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a szerveid Mennyire ismered saját tested működését? Ismered belső szerveid főbb funkcióit? Teszteld anatómiai tudásod kvízünk segítségével!