Eljött a négynapos munkahét ideje?

Egyre több tanulmány szerint kellene kevesebbet dolgoznunk, mert azzal mindenki jól járna, javulna a termelékenység, a munkatempó és a munkavállalók egészségi állapota.

Mi lenne, ha a hétvégék többsége három, vagy inkább négynapos lenne, azaz már csütörtökön vagy pénteken elkezdődnének? Mi lenne, ha a hét nagyobb részét nem a munkának, hanem más tevékenységeknek szentelhetnénk? – idézi David Spencer, a leeds-i egyetem közgazdászprofesszorának friss írását összeállításában a hvg.hu .

A sok munka megbetegít

Az utóbbi időben egyre több tanulmány számszerűsíti azt, hogy a hosszabb munkaidő növeli a társadalom terheit. A Lancet című brit orvosi lap nemrég közölte azt a kutatást, amelynek eredményei szerint a heti 55 órát (azaz napi 11 órát) dolgozók az átlagosnál 33 százalékkal nagyobb kockázattal kapnak kettes típusú cukorbetegséghez , és a sort nagyon hosszasan lehetne folytatni arról, hogy a hosszabb munkaidő milyen egészségkárosodásokat okoz.

Feleslegesen stresszelnek

Becslések szerint csak a stressz okozta egészségügyi problémák évente 300 milliárd dollárba kerülnek az amerikai cégeknek, a hosszabb munkaidő pedig egyértelműen növeli a stresszt , mégpedig teljesen feleslegesen. A Bostoni Egyetem professzora, Erin Reid ugyanis nemrég egy tanácsadócégnél végzett felmérést, amely egyértelműen bizonyította, hogy a főnökök nem tudtak különbséget tenni a heti 80 órát ténylegesen ledolgozó alkalmazottak és azok között, akik csak úgy tettek, mintha annyit dolgoztak volna.

A kipihent dolgozó a munkában is jobban teljesít

A kipihent dolgozó a jó dolgozó

A rövidebb munkahét esetén a dolgozók kipihentebbek, kiegyensúlyozottabbak lesznek, mert lesz idejük és energiájuk a családjukkal, hobbijukkal törődni, foglalkozni.

Az ötnapos munkahét gyakrabban jár együtt túlhajszolt, kiégett alkalmazottakkal , márpedig a stressz óriási egészségügyi kiadásokat – betegszabadság, helyettesítés, gyógyszerkiadások – generál. Kiegyensúlyozottabb munkavállaló pedig kisebb eséllyel is betegszik meg – ritkábban fordul elő az, mint az ötnapos munkahéten sok helyen jellemző dolog, hogy ebédidőben vagy munkaidő vége felé lépnek le a beteg alkalmazottak az orvost meglátogatni.

A kipihent dolgozó a kreatív dolgozó, erre rájöttek persze egy ideje, főként szellemi munkakörökben fontos ez, és főként nagyvállalatok már ügyelnek arra is, hogy a munkaalkoholistákat arra szorítsák, pihenjenek, lépjenek ki a munkahelyi mókuskerékből.

A munka beszivárgása a magánéletbe károkat okozhat. Akik munkahelyi telefonjukat, számítógépüket munkaidőn kívül is rendszeresen használják, több egészségügyi problémától és társas konfliktustól szenvednek. Erről bővebben

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A fátyolfelhőzet levonulását, valamint a gomolyfelhők feloszlását követően alapvetően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmeneti párásság, köd képződhet. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő helyeken, nagyobb városokban, vízpartokon ennél pár fokkal enyhébb is lehet az idő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.