A rendezvény, ahol jó gyereknek lenni

Fogyatékkal élő és tartós kórházi kezelésre szoruló beteg kisgyermekek játszhattak, szórakozhattak együtt egészséges társaikkal az MVM Partner ZRt. ötödik Élménynapján.

A rendezvény hagyományainak megfelelően a nemzeti energetikai társaságcsoport több mint száz önkéntese is gondoskodott a több mint 1000 kisgyermek és családtagjaik felhőtlen, legszebb napjáról. Az MVM Csoport az Élménynap alkalmából összesen 50 millió forinttal támogatta négy gyermekkórház, egy gyermekgondozó intézmény és hét alapítvány illetőleg civil szervezet munkáját.

Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. és energiakereskedő leányvállalata, az MVM Partner ZRt. 2007 óta szervezi meg a beteg, tartós gyógykezelésre szoruló és gyógyult gyermekek Élménynapját. A rendezvény célja, hogy a kicsik és hozzátartozóik legalább egy napra felhőtlenül szórakozhassanak, élvezhessék gyermekkorukat. Az Alma Együttes vagy Szalóki Ági koncertje, a Bohócdoktorok tréfái vagy a gyermek tánccsoportok produkciója mellett kézműves foglalkozások és játékos szemléletformáló feladatok várták a résztvevőket. A kicsik a Meseerdőben ismerkedhettek a legfontosabb energiaforrásokkal, a tudatos energiahasználat jelentőségével és a biztonságos közlekedés alapjaival.

"A beteg és fogyatékkal élő gyermekek lehető legjobb ellátásának, gondozásának támogatása közös feladatunk, de talán még ennél is fontosabb, hogy a nehézségek ellenére gyermekek maradhassanak, hogy időnként elfeledkezhessenek gondjaikról, problémáikról. Ezért is hívtuk életre immáron ötödik alkalommal az Élménynapot, ahol legalább néhány óráig azzal foglalkozhatnak, amivel ők, a gyerekek szeretnének" - mondta Bally Attila, az MVM Partner ZRt. vezérigazgatója.

Mint azt Baji Csaba, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója a fővárosi sajtótájékoztatón elmondta, közel 1000 fő vett részt az idei rendezvényen, köztök 700 gyermek és 300 kísérő, azaz a 2012-es az eddigi legnagyobb tömeget megmozgató élménynap a vállalat történetében . A vezető hangsúlyozta, az ilyen kezdeményezésekre azért van szükség, hogy a beteg, esetleg hátrányos helyzetű vagy fogyatékkal élő gyermekek is érezzék legalább egy napra, gyermeknek lenni jó.

Mindenki segít

Már hagyomány, hogy az élménynap során a társaságcsoport önkéntesei is közreműködnek a kicsik szórakoztatásában. Több mint 100 munkatárs - köztük a topmenedzsment tagjai - segítenek az apró vendégeknek az öltözködésben, a játékok kipróbálásában, a csoportok kísérésében, a pihenőszobában pedig mesét olvastak nekik.

A cég szintén hagyományosan jótékony célra fordítja a karácsonyi ajándékozásra szánt keretét: az Élménynap alkalmából összesen 50 millió forintot adományozott tizenkettő egészségügyi intézménynek és gyermekgondozó szervezetnek és alapítványnak, amelyet a betegellátó eszközök pótlására, az intenzív osztályok felújítására, laboratóriumi részlegek fejlesztésére, az alapítványok működésének biztosítására, az alapvető tevékenység támogatására fordítanak. A támogatásból az alábbi intézmények részesülnek: Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika (10.000.000 Ft), Semmelweis Egyetem II. sz. Gyermekgyógyászati Klinika (10.000.000 Ft), Bethesda Gyermekkórház (10.000.000 Ft), Heim Pál Gyermekkórház (10.000.000 Ft), SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa (5.000.000 Ft), Csodalámpa Alapítvány (1.000.000 Ft), Daniló Sportegyesület (1.000.000 Ft), Korona Póni Klub (1.000.000 Ft), Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ (500.000 Ft), KézenFogva Alapítvány (500.000 Ft), Emberi Hang Alapítvány (500.000 Ft), Gyermek Habilitációs Alapítvány (500.000 Ft).

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult idő valószínű, délelőtt északnyugaton lehet napsütés, majd délután északkelet felől némileg vékonyodik a felhőzet. Elszórtan várható eső, zápor, jégdarazápor, a nyugati határnál az ég is megdörrenhet. Az északi, északkeleti szél többfelé élénk, a nap első felében a Nyugat-Dunántúlon, majd estétől néhol északkeleten erős lehet.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között valószínű, de a tartósan borult vagy csapadékos részeken ennél pár fokkal hűvösebb maradhat az idő. Ma változékony, szeles idő várható záporokkal, miközben az orvosmeteorológiai helyzet viszonylag kedvező marad.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!