Élménynap és 50 millió forintos támogatás a kicsiknek

Az MVM Csoport negyedik alkalommal megrendezett Élménynapján fogyatékkal élő és tartós kórházi kezelésre szoruló beteg kisgyermekek játszhattak, szórakozhattak együtt egészséges társaikkal.

Idén a nemzeti energetikai társaságcsoport közel 100 önkéntese is gondoskodott a kicsik és családtagjaik felhőtlen, boldog napjáról. Az élménynap alkalmával az MVM Csoport a korábban az év végi ajándékozásra szánt keretet jótékony célra fordította, összesen 50 millió forinttal támogatta négy gyermekkórház, az SOS Gyermekfalu, két gyermekgondozó intézmény és három alapítvány munkáját.

A Magyar Villamos Művek Zrt. két energiakereskedő leányvállalata, az MVM Trade ZRt. és az MVM Partner ZRt. 2007 óta szervez élménynapokat a beteg, tartós gyógykezelésre szoruló és gyógyult gyermekeknek. A rendezvény célja, hogy a kicsik és hozzátartozóik legalább egy napra megfeledkezhessenek gondjaikról, és felhőtlenül élvezhessék gyermekkorukat. Tegnap 600 gyermek a Zöld Tündér birodalmában megismerkedhetett a legfontosabb energiaforrásokkal, a tudatos energiahasználat jelentőségével a rengeteg szórakoztató program mellett.

"Az MVM stabil, erős nemzeti társaságcsoport, így erkölcsi kötelességünk, hogy lehetőségeinkhez mérten hozzájáruljunk a társadalom, szűkebb és tágabb környezetünk, közösségünk fejlesztéséhez, a rászorulók támogatásához" - mondta a rendezvényen Baji Csaba, a Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója. - "Az egészség a legnagyobb kincsünk, különösen igaz ez, ha gyermekeink, a jövő generációinak egészségéről van szó. Mindent meg kell tennünk azért, hogy a rászoruló, beteg és fogyatékkal élő gyermekek a lehető legjobb ellátásban, gondozásban részesüljenek. Ám talán még ennél is fontosabb, hogy szociális helyzetüktől, egészségi állapotuktól függetlenül időnként elfeledkezhessenek gondjaikról, problémáikról. Ez közös célunk és feladatunk, így az idei Élménynapon több tucat önkéntes vezető, munkavállaló és magam is gondoskodunk arról, hogy a kicsik és családtagjaik felhőtlenül szórakozhassanak."

Mivel 2011 az Önkéntesség Európai Éve, az idén a társaságcsoport önkéntesei is tevékenyen részt vettek a rendezvény megvalósításában. Az élménynapra jelentkező, félnapos "érzékenyítő" képzést elvégző majdnem 100 MVM-munkatárs szívesen segített a kicsiknek az öltözködésben, a játékok kipróbálásában, a pihenőszobában pedig mesét olvastak nekik.

A társaságcsoport vezetése úgy döntött, az idén az év végi ajándékozásra szánt keretet jótékony célra fordítja, így közvetve az MVM tagvállalatok üzleti partnerei is nemes ügyet támogathatnak. Az Élménynap alkalmából az MVM Zrt., az MVM Trade ZRt. és az MVM Partner ZRt. összesen 50 millió forintot adományozott tíz egészségügyi intézménynek és gyermekgondozó szervezetnek, így a Semmelweis Egyetem Bókay utcai I. sz. Gyermekgyógyászati Klinikának, a Semmelweis Egyetem II. sz. Gyermekgyógyászati Klinikának, a Bethesda Kórház Alapítványnak, a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítványnak, az SOS – Gyermekfalu Magyarországi Alapítványnak, a KézenFogva Alapítványnak, a Gondolkodj Egészségesen! Alapítványnak, az Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központnak, az Aranyossy Ágoston Óvoda és Általános Iskolának, valamint a Lovasterápia a Fogyatékkal Élőkért Egyesületnek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

A pára- és ködfoltok feloszlását követően napos idő várható - főképp a középső országrészben - gomolyfelhőkkel. Csapadék nem valószínű. Az északias szél többfelé - leginkább az Észak-Dunántúlon és a Tiszántúlon - megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!