Milyen kórokozók vannak a riói vizekben?

A Rio de Janeiróban zajló olimpiai játékok egyik legnagyobb kérdése, hogy a meglehetősen szennyezett nyíltvízi számok során vajon a versenyzőknek nem kell-e tartaniuk súlyos fertőzésekről. A vízminőség ugyanis - ahogy erről korábban beszámoltunk - tragikus. Különösen a mikroorganizmusok jelentenek potenciális veszélyt. De mifélék?

Az olimpikonokat leginkább a különböző vírusok fenyegetik, a baktériumok ugyanis jóval kevésbé bírják a sós vizes közeget, mondta dr. Alisa Muñiz Crim gasztroenterológus a Live Science tudományos portálnak. „A vírusok ugyanakkor napokig, hetekig, sőt akár hónapokig is túlélhetnek a homokban és a tengervízben” – tette hozzá a szakértő, aki hét veszélyes kórokozót emelt ki a szennyezett vizekben leggyakrabban előfordulók közül.

Milyen kórokozók leselkednek a sportolókra?

Adenovírusok: Főként felső légúti fertőzésekért felelősek, a család néhány tagja ugyanakkor vízzel terjedhet, és gastroenteritist (gyomor-bél hurutot) okozhat.

Norovírus: A tengerjáró hajók egyik rémálma, gyakori kórokozó . A járványt fertőző étel és ital is elindíthatja, hányást, hasmenést okoz.

Rotavírus: Súlyos hányással és hasmenéssel járó betegséget okozhat. Csecsemők és kisgyermekek körében a legveszélyesebb.

Hepatitisz A: Májgyulladást okozó vírus. A fertőzés többnyire étel vagy ital, illetve fertőzött széklettel szennyezett víz szervezetbe jutása útján terjed. Sokszor kevés tünettel jár, vagy teljesen tünetmentes, ha azonban a szimptómák jelentkeznek, hányinger, hányás, hasmenés, sárgaság, láz, és alhasi fájdalom lép fel.

Astrovírus: Nem olyan gyakori, mint a norovírus vagy a rotavírus, de egy 2012-es tanulmány alapján okozhat komolyabb járványokat. Főként kétéves kor alatt idéz elő akut hasmenést.

Vibrio nemzetségbe tartozó baktériumok: E fertőzéseket olyan meleg, part menti vizekben élő baktériumok okozzák, mint a Vibrio parahaemolyticus. Akár nyolc napig is eltartó hasmenést, hányást, hasi fájdalmakat idéznek elő, és főként nyers vagy nem megfelelően elkészített tengeri herkentyűk révén juthatnak a szervezetbe.

Cryptosporodium: Bélben élősködő parazita, vizes hasmenést okoz. A legyengült immunrendszerű emberek számára különösen veszélyes.

Az egyik legabszurdabb hír a riói olimpiai játékokkal kapcsolatban, hogy a szervezők azt javasolják a nyílt vízi versenyszámok résztvevőinek, vigyázzanak, hogy lehetőleg ne kerüljön víz a szájukba. Van ok a félelemre. Részletek!

A Live Science által megszólaltatott szakértők szerint nem csupán a heveny lefolyású bántalmak okozhatnak gondokat az olimpián, de előfordulhat, hogy a fertőzések nyomán tartósabb egészségügyi problémák, például autoimmun betegségek is fellépnek.

Mindezek ellenére a szakemberek elmondták, hogy nem kell tömeges járványtól tartani, Muñiz Crim szerint a sportolók kevesebb mint 10 százaléka kaphat el valamilyen betegséget. Ez amiatt van, mert számos tényező (például a lenyelt víz mennyisége, a szennyezettség, az immunrendszer) befolyásolja, hogy kit fenyegetnek leginkább a korábban felsorolt kórokozók.

Forrás: origo.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.