Társadalom
Egészségügy
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
Koronavírus: nem kell oltás annak, aki már átesett a fertőzésen?
Kutatók még vizsgálják, hogy a fertőzéssel megszerzett természetes immunitás hogyan viszonyul az oltás révén kialakuló védettséghez, de egy friss tanulmány eredményei szerint a koronavírus-fertőzésen átesetteknek nem kell feltétlenül beoltatniuk magukat.
Újra szűrőbuszok járják az országot
Idén a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagyecsed volt az első állomása a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK), a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet által közösen indított, hatvankét települést érintő országos szűrőbuszrogramnak.
Egyéves a gyermek, aki 34 dekagrammal született
Orvosai szerint semmi esélye nem volt a túlélésre annak a csecsemőnek, aki a szülés tervezett időpontjánál négy hónappal korábban, pusztán 34 dekával jött a világra. A gyermek mégis életben maradt, a napokban ünnepelték az első születésnapját.
Koronavírus: életmentő ez a terápia
Egy amerikai biotechnológiai vállalat monoklonális antitest-terápiája csökkentette az elhalálozás kockázatát azoknál a súlyos COVID-19-ben szenvedőknél, akiknél nem alakult ki természetes antitestválasz - derült ki a különböző COVID-terápiákat vizsgáló, Recovery elnevezésű kutatásból.
Hogyan készüljünk fel a vizeletvizsgálatra?
Számos rendellenességre felhívhatja a figyelmet egy egyszerű és fájdalommentes vizeletvizsgálat, ennek megfelelően ma is ez az egyik leggyakrabban alkalmazott diagnosztikai módszer az egészségügyben. Ahhoz azonban, hogy hiteles eredmények szülessenek a vizsgálatok során, a pácienseknek is be kell tartaniuk néhány fontos alapszabályt.
Ez a leggyakoribb nyári fertőző betegség, mégis alig ismerjük
Ha megnézzük a magyarországi fertőző betegségekről szóló statisztikákat, akkor azt látjuk, hogy a nyári hónapokban a Campylobacter-fertőzés fordul elő a leggyakrabban. Új kutatások szerint ez a hasmenésessel és hányással járó betegség egyre veszélyesebbé válik.
A köd és a rétegfelhőzet a Dráva mentén, valamint a Tiszántúlon az éjszaka első felében átmenetileg terjeszkedésnek indulhat, illetve északkeleten lehet borongós az idő, másutt még zömmel derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Az éjszaka második felében szakadozott hidegfronti felhőzet halad át felettünk. Csapadékra általában nem kell számítani, de az északkeleti, keleti határ mentén egy-egy hózápor nem kizárt. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen megerősödik, elsősorban a magasabban fekvő részeken viharos széllökések is előfordulhatnak - a Bakonyban akár a 90 km/h-t is elérhetik.Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +1 fok között alakul, de kiemelten Borsod szélárnyékos részein ennél több fokkal hidegebb is lehet. A szél feltámadásával több helyen enyhül majd az idő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.