Társadalom
Egészségügy
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
"Az emberek arra szavaztak, hogy az egészségügyben ne változzon semmi"
Lantos Gabriella szerint nem lesz érdemi változás az egészségügyben, mert az emberek a folyamatos leépülés ellenére a változatlanságra szavaztak. Ezért tovább fog erősödni a kétsebességes ellátás: a gazdag magyarok, akik amúgy egészségesebbek, magánklinikára mennek a kisebb betegségeikkel, míg a széles tömegek a leromlott állapotukkal, súlyos betegen az állami kórházba. Ugyanakkor jönni fog a kiegészítő biztosítás a magánegészségügyben. Interjú.
Megújult a HáziPatika.com: más lesz, de a lényeg marad
Formailag és tartalmilag is megújult oldallal várja olvasóit a HáziPatika.com. Szellemiségünk azonban változatlan: továbbra is hiteles, közérthető információkat nyújtunk látogatóinknak az egészségmegőrzés terén. Tartson velünk, böngésszen a megújult oldalunkon!
Mire jó az egészségpénztár?
A pandémia időszakáról a legtöbb embernek a bezártság, az elszigeteltség vagy az aggodalom jut eszébe. Csupa negatív dolog. Pedig furcsa módon a világjárvány hozott néhány pozitív változást is az életünkbe. Ilyen például, hogy fontosabbá vált számunkra az öngondoskodás.
Mit keres a lézer a nőgyógyászati rendelésen?
A szülést követő, illetve a változókorral járó női intim panaszok enyhítésére egyre nagyobb arányban használnak különböző lézeres kezeléseket. Dr. Regényi Péter szülész-nőgyógyász foglalta össze, mi a különbség egyes lézerek között, illetve milyen betegségek esetén lehetnek hatékonyak ezek az eljárások.
Mutatjuk, mennyit szánnak a magyarok egészségbiztosításra
Egy szakorvosi és laborvizsgálatot tartalmazó alapcsomagért a magyarok 38 százaléka legalább havi 6 ezer forintot kifizetne, míg egy átfogóbb, kórházi ellátást is tartalmazó csomagért a válaszadók 27 százaléka 10 ezer forint feletti összeget is elköltene havonta - derült ki az EY kutatásából.
Milyen beavatkozások végezhetők lézerrel?
Szemölcsök és tyúkszemek eltávolításától hüvelyi problémák és az inkontinencia kezeléséig számos felhasználási módja ismert a lézernek. Összegyűjtöttük, milyen előnyei vannak a lézerkezeléseknek, illetve, hogy milyen panaszok ellen alkalmazhatóak nagy hatékonysággal.
Jobbára borult idő várható. Az északkelet felé haladó csapadékzóna erősödik: hazánk északkeleti, északi felén kezdetben kiterjedt, helyenként intenzív havazásra, egyes tájakon átmeneti vastag hótakaró kialakulására kell számítani - a főváros térségében és az Északi-középhegység tágabb környezetében az esti órákig kitartóan havazhat. Ezzel párhuzamosan azonban délnyugat, dél felől egyre többfelé ónos esőbe, fagyott esőbe, majd egyre inkább esőbe vált a halmazállapot - tartósabb ónos esőre a középső országrészben van kilátás. A délkeleti, keleti szél nagyobb területen lehet élénk, az Észak-Dunántúlon erős lökések is előfordulhatnak.A maximum többnyire -1 és +6 fok között alakul, azonban a délnyugati határvidéken ennél kissé magasabb értékeket is mérhetnek. Késő este is hasonló hőmérsékletre lehet számítani, enyhül az idő. Az orvosmeteorológiai helyzetet melegfronti hatás határozza meg.