Társadalom
Egészségügy
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
Több mint egy évig is várhat, aki csípőprotézist akar
A hazai orvosi ellátásra létrehozott várólistákon továbbra is több tízezer magyar neve szerepel: ők azok, akik hónapokig, sőt akár több mint egy évig is várni kényszerülnek egy műtéti beavatkozásra. Az Economx összefoglalója a konkrét számok alapján mutatja be a várólistán szereplők helyzetét.
2 betege halt meg a rossz ellátás miatt, továbbra is dolgozhat az ajkai orvos
Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt 10 hónap szabadságvesztésre ítéltek egy ajkai orvost, akinek egy éven belül két betege is meghalt a nem megfelelő ellátás miatt. A büntetés végrehajtását azonban a bíróság egy év próbaidőre felfüggesztette.
Ápolóhiány miatt lehet bajban a János kórház pszichiátriája
Sajtóértesülések szerint olyan súlyos dolgozói létszámhiány állt elő az Észak-budai Szent János Centrumkórház pszichiátriáján, amely már annak működőképességét is veszélyezteti. A kórház szerint ugyanakkor nincs napirenden az osztály bezárása.
Ágy helyett faszék, ajtó nélküli vécé – gyerekosztály ma egy fővárosi kórházban
Mindenki ismeri valamennyire a hazai egészségügyet. Tisztában vagyunk a kórházak állapotával és az ellátás – szakember- és pénzhiányból adódó – minőségével. Ám első kézből tapasztalni mindezt – na az olykor valódi sokkal ér fel.
A Dunántúlon többnyire derült idő várható, míg a keleti, illetve a középső tájakon gomolyfelhők képződnek - illetve érkeznek északkelet, észak felől - , amelyek időszakosan összeállhatnak, szétterülhetnek. Az ország keleti felén helyenként előfordulhat zápor, esetleg hódarazápor, hózápor. Az északi, északnyugati szelet sokfelé élénk, főként északkeleten és a Bakony, Balaton térségében erős lökések kísérik.A hőmérséklet délután 10, 16, késő este többnyire 1, 8 fok között alakul. Fronthatás ugyan nem érvényesül, de a hőérzet alacsony a szabadban.