Októbertől ezekben a megyékben indul az új ügyeleti rendszer

Október elsejétől újabb három megyében, így Heves, Tolna és Csongrád-Csanád megyében is bevezeti alapellátási ügyeleti rendszerét az Országos Mentőszolgálat.

A háziorvosi ügyeletet felváltó új rendszer elsőként idén februárban Hajdú-Bihar megyében indult el, azóta pedig további nyolc megye csatlakozott a programhoz – legutóbb szeptember elsejétől Baranya, Jász-Nagykun-Szolnok és Veszprém megye. A mentőszolgálat honlapján közzétett tervezet szerint az októberi három csatlakozó után novembertől Zala, Somogy és Bács-Kiskun, decembertől pedig Vas és Nógrád megyében is elérhetővé válik az ügyelet a betegek számára. Fejér megye és Pest ugyanakkor leghamarabb a jövő elején jön majd csupán sorra.

Az alapellátási ügyelet a 1830-as telefonszámon hívható. Vészhelyzet esetén továbbra is a 112-es segélyhívót kell tárcsázni, egyéb egészségügyi panaszokkal azonban az ügyelethez fordulhatunk a munkaidőn túli időszakban. Az ügyeletet hétköznapokon 16 és 22 óra között, valamint hétvégén és ünnepnapokon 8 és 14 óra között háziorvosok látják el a kijelölt ellátóhelyeken. Hétköznap 22 óra és reggel 8 óra, illetve hétvégén és ünnepnapokon 14 óra és reggel 8 óra között a mentőszolgálat biztosítja az ügyeletet. Az ügyeleti számot hívva a betegek vagy telefonon kapnak tanácsot panaszaik kezeléséhez, vagy ha szükséges, ügyeleti kocsit küldenek ki hozzájuk. Életveszély esetén pedig azonnal riasztják a mentőket. Az ügyeleti ellátóhelyekre emellett személyesen is be lehet menni.

Októbertól Csongrád-Csanád megyén belül az alábbi városokban működik majd ügyeleti rendelés:

  • Csongrád,
  • Hódmezővásárhely,
  • Kistelek,
  • Makó,
  • Mórahalom,
  • Szeged,
  • Szentes
  • éjszakai és ünnepnapi ügyelet: Hódmezővásárhely, Szeged, Szentes

Heves megyében az alábbi városokban lesz elérhető az ügyeleti rendelés:

  • Eger,
  • Gyöngyös,
  • Hatvan,
  • Heves,
  • Pétervására
  • éjszakai és ünnepnapi ügyelet: Eger, Gyöngyös, Hatvan, Heves

Tolna megyében ezekben a városokban indul ügyelet:

  • Bonyhád,
  • Dombóvár,
  • Paks,
  • Szekszárd,
  • Tamási,
  • Tolna
  • éjszakai és ünnepnapi ügyelet: Dombóvár, Paks, Szekszárd

Borítókép: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.