Megszólalt Bruce Willis felesége

A frontotemporális demenciában szenvedő színész állapota folyamatosan romlik, már az sem valószínű, hogy tudatában van a betegségének.

Tavaly márciusban közös nyilatkozatban tudatta a színész felesége, Emma Willis és volt felesége, Demi Moore, hogy a filmsztár afáziában szenved. Kiderült, hogy az egykori akcióhős felhagy a színészettel, ugyanis egy idő után már nem tudta rendeltetésszerűen használni a kezébe adott forgatási kellékeket – idézte fel az Index. 

Bruce Willis felesége, Emma Heming azóta most először adott interjút. Mint azt elmondta: nem biztos benne, hogy férje tudatában van az állapotának. Hozzátette: a demencia rendkívül nehéz a diagnosztizált személynek és a családnak is, így egyetért azzal, amikor azt mondják, hogy egy családi betegségről van szó. 

Mint azt korábban megírtuk, a hollywoodi sztár tavaly tavasszal vonult vissza a színészkedéstől egészségügyi panaszok miatt. Afáziát diagnosztizáltak nála, amely egy, a betegek kommunikációs képességeiben zavart okozó állapot. Legtöbbször stroke szövődményeként alakul ki, ezzel együtt a lehetséges kiváltó okok köre igen széles. Mostanra világossá vált, hogy a 67 éves Bruce Willis esetében az afázia a demencia egy különösen súlyos formájának előjele volt. Részletek

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!