Lebecsüljük a lárma egészségkárosító hatását. Nemcsak hallássérülést és álmatlanságot okoz, hanem halált is - elsősorban a szívbetegségek és a magas vérnyomás szövődményei miatt.

A New Scientist informá-ciói szerint - a WHO-tól, az ENSZ Egészségügyi Világszervezetétől szerezték be - a tartós közlekedési zaj önmagában a halálos szívrohamok 3 százalékáért felelős. Mivel a világon évente hétmillióan halnak meg infarktusban, ez több mint kétszázezer halottat jelent. Még egy furcsa, elborzasztó WHO-adat: Európa teljes lakosságára kivetítve a zajszennyezés mintegy félmillió úgynevezett egészséges életévvel rövidíti meg polgárait. Azaz, ha kontinensünk csendesebb lenne, ennyivel több nyugodt és betegségmentes évet élhetnénk még.

A német környezetvédők egy 800 ezer fős felmérésből, melyet a repterek környékén lakók körében végeztek, kiderítették, hogy errefelé dupla annyi gyógyszert fogyasztanak, mint a reptérmentes övezetben élők. Nem csak nyugtatóból és altatóból - szívgyógyszerből is. Egy másik svéd vizsgálat szerint egy elavult reptér bezárását követően, a csendnek köszönhetően már a második tanévben 25 százalékkal javult a tanulók memóriája.

A tartós zaj 80 decibel felett vezet egészségkárosodáshoz. 120-130 decibel a fájdalomhatár küszöbe, a 150 feletti pedig már tartós halláskárosodást okoz. Összehasonlításképpen: 55 decibel a normális beszélgetés hangereje, 90 egy teherautóé, 100 decibelt mérnek az átlagos diszkóban és 110 decibeles a légkalapács hangereje.

Védjük hát szívünket, érrendszerünket - a zaj ellen is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása, valamint az összefüggőbb felhőzet levonulása után napos idő várható, keleten gomolyfelhők is képződnek, melyek délután szétterülve átmenetileg felhősebb periódusokat okoznak, majd estére feloszlanak. Eközben késő délutántól, estétől északkelet felől egyre vastagabb felhőzet érkezik, melyből az északkeleti, keleti határvidéken néhol gyenge csapadék előfordulhat. Az északi, északkeleti szél a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Nem érvényesül markáns fronthatás, ugyanakkor a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!