Úgy ölik a rákot a T-sejtek, ahogy azelőtt még soha

A gyógyszerezés akkor lenne a leghatékonyabb, ha a hatóanyag közvetlenül ott szabadulna fel, ahol a feladata van. A rákellenes készítmények például a tumorsejteknél. Az utóbbi időben egyes gyógyszerek célba juttatáshoz a kutatók nanorészecskéket használnak, amelyek csak a célhelyen engedik ki a hatóanyagot. Most még ennél is jobbat találtak ki.

A nanorészecskék használata a gyógyszeradagolásban sok kihívással jár. Ez a magyarázata, hogy az előnyök ellenére viszonylag kevés nanorészecskét engedélyeztek eddig klinikai alkalmazásra. A nanorészecske-alapú célzás legnagyobb akadálya a többkomponensű háromdimenziós konstrukciók tervezésének bonyolultsága. A klinikai felhasználáshoz például részletesen ismerni kell, hogy a nanorészecske-alapú gyógyszer hogyan viselkedik a sejtek szerkezetében – írta meg a JYI magazin.

Ezenkívül a nanorészecskék igen sokfélék. Jelentősen különbözhetnek fizikai jellemzőikben, például méretben, formában, felületben és térfogatban. A megfelelő részecske megtalálása a tervezett felhasználás szempontjából fontos szerepet játszik a gyógyszerek hatékony célzásában és a mellékhatások csökkentésében. Például egy nanorészecske segítheti a célzást csak bizonyos kémiai tulajdonságú gyógyszerek esetében, míg más nanorészecskék stabilizáló vegyületeket kívánnak a gyógyszercélú felhasználáshoz. Ezért a megfelelő részecske megtalálása egy adott gyógyszer számára meglehetősen nehéz lehet, és gyakran ez válik a gyógyszerfejlesztés szűk keresztmetszetévé.

T-sejt
Ha a T-sejteket fel tudják szerelni nanokonténerekkel, akkor a ráksejtnél fog kiszabadulni a gyógyszer. Fotó: Getty Images

Nehéz a gyógyszert a daganatba juttatni

A kutatók számára másik nagy kihívás a nanorészecskék szilárd daganatokba való bejuttatása. A tumorok mikrokörnyezete nagyon összetett és heterogén, változó érrendszerrel, azaz a vér és a nyirokerek eloszlása a tumor körül kiszámíthatatlan. Bizonyos nagyon szilárd tumorrégiók, különösen a mag, gyengén vannak erekkel átszőve. Ennek eredményeként a nanorészecskék bejutása ezekbe a régiókra erősen korlátozott. A sűrű kollagén jelenléte is elzárja a nanorészecskék útját, megakadályozva, hogy mélyebben bejussanak a tumorba.

E nehézségek miatt a nanorészecskéken alapuló rákgyógyszer-szállítás területén folyó jelenlegi kutatások a nanorészecskék "aktív" célzásra irányulnak, a hagyományos "passzív" módszer helyett. A test meghatározott régióihoz affinitást mutató antitestek létrehozásától a kutatók azt remélik, hogy aktívan behatolhatnak az elérhetetlen tumorrégiókba, ahelyett, hogy passzívan a nanorészecskékre hagyatkoznának, hogy önmagukban érjék el a célt. E kihívások ellenére a nanorészecskék potenciálja óriási a gyógyszerek célba juttatásában. Egy svájci fejlesztés erre mutatott elképesztően kreatív példát.

A Lausanne-i műszaki egyetem, az EPFL kutatói mutatták be az új módszert a rákellenes immunterápia hatékonyabbá és irányítottabbá tételére. A tanulmányuk szerint olyan gyógyszereket tartalmazó mikrorészecskéket terveztek, amelyek csak akkor szabadulnak fel, amikor a rákos sejtekkel érintkező T-sejtek fizikailag összenyomják őket – olvasható az egyetem hírportálján.

Saját immunrendszerünk az egyik leghatékonyabb eszköz a rák elleni küzdelemben, de gyakran lökést kell adni neki. Az immunterápia éppen ezt kínálja: gyógyszerekkel extra mennyiségű immunsejtet toboroz a daganat helyére, de akár el is távolíthatja az immunsejteket, hogy újra töltve őket fokozott rák ellenes képességekkel vesse harcba őket ismét.

A nagy ötlet a fizikai erő használata

Sajnos a terápia gyakran kudarcot vall, és az erőteljesebb kezelés potenciálisan halálos immunrendszeri túlreakciót válthat ki. Ezért a svájci kutatók egy olyan módszert dolgoztak ki, amely csak a rák jelenlétében növeli a test T-sejtjeinek pusztító erejét. Míg a legtöbb immunterápiás technika biokémiai jeleket használ a gyógyszerek felszabadításához, az új rendszer egy egészen más módszert.

„Amikor a T-sejtek érintkezésbe kerülnek a rákos sejtekkel, kémiai vegyületek felszabadításával és mechanikai erő alkalmazásával elpusztítják azokat. A T-sejtek mechanikai ereje azonban csak akkor aktiválódik, amikor megérintik a célsejtjeiket” – magyarázta Li Tang, a tanulmány vezető szerzője.

A kutatók kezdésként porózus szilícium-dioxid mikrorészecskéket alkalmaztak. Ennek az anyagnak a pórusait rákellenes gyógyszerekkel töltik meg, és kettős szálú DNS-ből készült dugókkal zárják le őket. Az elképzelés az, hogy amikor a T-sejtek érintkezésbe kerülnek a rákos sejtekkel, akkor a daganatok és a mikrorészecskék kissé összenyomódnak, ami megtöri a DNS-kupakokat és felszabadítja a gyógyszereket. A technikát emberi sejttenyészeteken és élő egerekben is tesztelték, és mindkét esetben jelentősen fokozta a T-sejtek rákölő hatását.

Az a végső terv, hogy a részecskéket a nanoléptékig zsugorítsák, és a rendszert úgy alakítsák át, hogy a parányi konténerek a T-sejtekhez kapcsolódhassanak, hogy azok a célhelyre vigyék, és felszabadítsák a gyógyszereket, így segítve az immunrendszert a harcban. „Egyelőre még csak most fejeztük be a kutatás azon szakaszát, amikor a koncepciót igazoltuk. Megmutattuk, hogy ötletünk működik, de a klinikai vizsgálatok megkezdése előtt tovább kell fejlesztenünk a technológiát” – mondta Tang.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.