Tekerjük körbe a Balatont!

Tavasz, Balaton, jó társaság és bicikli, ameddig a szem ellát - minden adott ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a McDonald's BringaMánia Balatonkörön 2011. április 16-án. A Föld napjához kapcsolódó esemény immár több mint tíz éve a biciklisek kedvenc szezonnyitó túrája.

A BringaMánia Balatonkör vezetett túrái Balatonföldvárról indulnak, és ki-ki a saját távja és tempója szerint választhatja ki, hogy melyik távon indul. A délelőtt 10.30-kor kezdődő 10 km-es Balaton "köröcske" igazi gyermekes családi program, ahol a legkisebbek is élvezhetik a biciklizést.

A 86 km-es kiskör a balatonföldvári nyugati strandról indul délelőtt 10 órakor: Siófok, Balatonalmádi, Balatonkenese és Balatonfüred után a Tihanyi-félsziget felé kanyarodik az út, majd a komppal Szántódra érve még három kilométer várja a bringásokat a célig. A Balaton kiskör résztvevői várhatóan délután 4 óra körül érnek vissza Földvárra. A kiskörön részt vevőknek a szervezők két csoportot is biztosítanak aszerint, hogy a 86 km-es távot sportosan vagy kényelmesebben szeretnék megtenni.

A legnagyobb távot, a 206 kilométeres túrát választók reggel 6-kor indulnak és sötétedéskor érnek vissza Balatonföldvárra. A BringaMánia Balatonkör során a szervezők több ponton is frissítőkkel várják a túrázókat. Ha valaki nem szeretné letekerni a teljes távot, akkor lehetősége van menet közben csatlakozni reggel a siófoki, illetve kora délután a keszthelyi McDonald's éttermeknél a bringásokhoz.

Regisztrálni és a McDonald's BringaMánia Balatonkörre előnevezni a Vuelta Sportiroda honlapján lehet : www.kerekparinfo.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +2 °C
Minimum: -3 °C

Túlnyomóan borult lesz az ég, főként a déli tájakon néhol vékonyodhat, szakadozhat a felhőzet. Egyre kevesebb helyen valószínű hószállingózás, gyenge havazás. A légmozgás többnyire mérsékelt marad, kevés helyen élénkülhet meg a délies szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -5 és 0 fok között alakul, de az átmenetileg kevésbé felhős tájakon pár fokkal hidegebb is lehet. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri jelentős megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.