Egyik szomszédunk igazi rekorder szívátültetésben

Már 16 éve az élvonalban van Szlovénia az egymillió lakosra eső szívátültetések számát illetően. Az elmúlt évben 26, összesen pedig már csaknem 500 ilyen műtétet hajtottak végre az országban.

Tavaly egymillió lakosra 12,4 szívtranszplantáció jutott Szlovéniában, ezzel pedig szomszédunk a világon a második helyen áll. Csupán az Egyesült Államok előzi meg. 

A szervátültetés egy rendkívül összetett tudomány

„Ötszáz szívátültetés csak egy olyan országban lehetséges, ahol a szolidaritás az egyik fő érték” – emelte ki a számokra reagálva Marko Jug, a ljubljanai kórház igazgatója. Ivan Knezevic, a transzplantációs központ vezetője pedig arra mutatott rá, hogy a szervátültetés egy rendkívül összetett tudomány. A helyi szívátültetési programban 150 orvos vesz részt, egy hatfős csapat pedig mindig készenlétben áll.

műtét
Egyik szomszédunk igazi rekorder szívátültetésben. Fotó (illusztráció) : Getty Images

Az utóbbi 16 évben már tizenkétszer volt Szlovéniában a legmagasabb az egymillió lakosra jutó szívátültetések száma. Viszont talán még ennél is fontosabb, hogy a betegek műtét utáni túlélési aránya rendkívül jó, a várólistán lévő betegek halálozási aránya pedig nagyon alacsony.

Összefogás a közös célok érdekében

„Szlovénia igazán büszke lehet a szervadományozásra és a transzplantációs orvoslásra, nemcsak a nagyszerű orvosi eredmények, hanem az érdekelt felek közötti együttműködés miatt is” – mondta Valentina Prevolnik Rupel egészségügyi miniszter. Robert Golob miniszterelnök pedig úgy vélekedett, hogy a transzplantációs orvostudományban elért eredmények azt mutatják, „ha közös célok érdekében összefogunk, akkor a világ legjobb eredményeit érhetjük el”.

Forrás: MTI

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!