Szakmai profizmus és emberi tisztesség
A békéscsabai kórház egy közepes méretű kórház, amely földrajzi elhelyezkedéséből adódóan meghatározó szerepet tölt be a térség betegellátási folyamataiban. A kórházat a szakmai profizmus és emberi tisztesség mellett a makulátlan tisztaság is fémjelzi.
Csőszházból high tech kórház
A kórház története igen hosszú múltra tekint vissza, mintegy 140 éve kezdődött itt meg a gyógyítás. A kórház alapítója, dr. Réthy Pál akkori városi főorvos volt, aki szívén viselte az elesettek, nincstelenek tragikus helyzetét.
Társadalmi gyűjtést szervezett a kórház és szegényház kialakítása céljából, melynek eredményeként kialakított "ispotályba" 1864- ben vették fel az első beteget.
1905-ben a Széchenyi liget ősi fái között új emeletes épülettel bővült a kórház, majd Gerlóczy Gedeon tervei szerint 1935-ben elkészült egy 100 ágyas sebészeti pavilon, amely akkoriban az ország legkorszerűbb sebészeti osztálya volt.
1941-ben a kétszintes fertőző osztállyal bővült az intézet. Ennek építésére a kórház akkori főorvosa, dr. Becsey Oszkár 10 000 pengőt adományozott. A II. Világháborút követően a legsürgősebb az elhurcolt eszközök felszerelések pótlása s az üzemképes állapot helyreállítása volt.
Később minőségi előrelépést jelentett a szakosítás, amelynek keretében új osztályokat és diagnosztikai egységeket alakítottak ki. Az 1970-es években már 420 ággyal működött a kórház, de az urbanizálódás felgyorsulásának következtében a túlzsúfoltság rendkívül sok problémát jelentett, így az ágyfejlesztés egyre sürgetőbbé vált. 1980-ban adták át az akkori idők legmodernebb felszerelésével ellátott ötszintes belgyógyászati pavilont, s már ekkor készültek tervek a II. ütemű fejlesztésre. Ennek eredményeként 1994-ben a műtétes osztályok nagy része, központi műtő és sterilizáló, valamint a labor- és röntgen-diagnosztika, CT és a járóbeteg-szakellátás is korszerűen felszerelt épületekben kezdhette meg a gyógyító munkát.
Az új évezred fejlesztéseként 2001-től MRI-készülék is áll a betegek rendelkezésére.
Innovatív megoldások a betegekért
Az intézet igazgatónője, dr. Szabó Terézia 29 éve szenteli életét munkájának, éjt nappallá téve azon munkálkodik, hogy minél színvonalasabb szolgáltatást biztosítson az épületkomplexum a betegellátás területén.
A kórház kiemelt teret biztosít az ortopédiai ellátásnak, a traumatológiának, a kézsebészetnek és a sürgősségi betegellátásnak.
Az intézetben működik egy olyan alternatív szülőszoba is, ahol megtalálható a bordásfal, a gumilabda, sőt a pezsgőfürdő is a vajúdás könnyítésére.
A kórházban megkülönböztetett figyelemmel kezelik a népegészségügyi programban is központi helyet elfoglaló szűrővizsgálatokat. Így az emlő- és méhnyak-szűrés az erre kialakított szűrőcentrumban zajlik, sőt az intézet vezetése felismerte a vastagbélszűrés fontosságát, így megteremtette ennek feltételeit is.
A kórházban lehetőség van arra is, hogy vészhelyzet esetén a gyermekükről lemondó szülők a bejáratnál elhelyezett inkubátorba helyezzék a mások gondoskodására bízott gyermeküket, de szerencsére ennek igénybevételére eddig nem került sor.
A kórház munkáját több civil szervezet is hathatósan segíti: működik a cukorbetegek klubja, a májbetegek klubja. Sajnos az élet megkövetelte, hogy létrehozzanak egy önsegélyező csoportot a gyermekeiket gyászoló szülők számára is, amely segít feldolgozni a hozzátartozóknak a krízishelyzeteket.
"Kollégáimmal folyamatosan azon fáradozom, hogy a gazdaságilag stabil, szakmailag minden szempontból elfogadott, infrastrukturálisan fejlődő kórház eredményesen megállja a helyét a folyamatosan alkalmazkodást igénylő világban" - mondja az igazgatónő.
Tervek száz évre is vannak
Az igazgatónő elmondása szerint tervek száz évre is akadnának bőségesen, csak az anyagi feltételeket kell hozzájuk megteremteni. Elkezdték a belgyógyászat teljes felújítását, ami több százmillió forintos beruházást jelent.
Óriási előrelépés, hogy sikerült megvalósítani a nap 24 órájában elérhető sürgősségi ellátást - egy hónapja adták át ezt az osztályt. A vezetés szeretné, ha elérhetővé válna a helikopter-leszálló is, mert így válhatna még magasabb színvonalúvá a sürgősségi betegellátás, amelybe beleértendő a traumatológia, stroke és a kardiológia is. Az épületkomplexum két nagy szárnya szakaszonkénti felújításra vár, amit pályázati és önkormányzati pénzekből fedeznek, s elkészülte 2007-re, illetve 2008-ra várható.
Nagy volumenű feladat lesz a kórház informatikai rendszerének korszerűsítése is. Bár az intézet minden osztálya számítástechnikailag ellátott, de jelentős fejlesztésekre szorul. Ennek első lépéseként már ki is dolgozták az informatikai stratégiát.
A kórház orvosi gépparkja összességében kedvező képet mutat: elérhető a MR, CT, folyamatosan korszerűsödik a képalkotó diagnosztika eszköztára.
Díjak és elismerések
A békéscsabai kórház a megyeszékhelyen működik, mégsem ez a megyei kórház. Azt a szerepet ugyanis a gyulai kórház tölti be. A két kórház között jó az együttműködés, problémás esetekben kisegítik egymást.
Példaértékű kapcsolatot ápol a kórház vezetése a fenntartóval is. Csak így valósíthatók meg a nagyszabású tervek. A rengeteg fejlesztésnek, elnyert pályázatnak meg is van az eredménye. A békéscsabai Réthy Pál kórház már két ízben is (2004, 2005) elnyerte az egészségügyi minisztérium által kiírt, "Év kórháza" címet a közepes méretű kórházak kategóriájában.
A HáziPatika.com által szervezett "Az év kórháza" szavazáson pedig 2005-ben környezet és tisztaság kategóriában a III. helyezést érte el.
A betegek mellett a dolgozók is fontosak
A kórház a keleti országhatár közelségéből adódóan szerepet vállal a Románia felől érkező tranzitforgalomból is. Hogy a kórház soha nem küzdött - a másutt gyakran előforduló - orvoshiánnyal, az részben a határ közelségének köszönhető, hisz több magyar ajkú erdélyi orvos is itt találta meg a jövőjét.
"Nagyon szeretem ezt a kórházat, jók a feltételek és a munkalégkör is. Szeretek itt dolgozni" - mondta egy fiatal erdélyi orvos, aki már lassan öt éve az intézet megbecsült munkatársa.
A kórháznak fontos mind a betegek elégedettsége, mind pedig az ott dolgozóké. Ezeket különféle módszerekkel ellenőrzik és mérik, majd kiértékelés után megteszik a szükséges lépéseket.
A kórházban létezik egy kinevezett egészségügyi menedzser, akinek az ott dolgozók egészségvédelme a feladata. Figyelemmel kíséri az étterem kínálatát, hogy mindig megfelelő legyen az ételválaszték, működjön a zenével ellátott kondicionálóterem és legyenek egészségmegőrző programok. Az intézet hangsúlyt fektet a mentalhigiénére, és tervezik a dohányzásleszoktató tréningek megszervezését is.
Az alapítvány segítő keze
Az alapítvány létrehozásáról 1992-ben döntött az intézet vezetése, s a város egykori főorvosról, dr. Réthy Pálról (1809-1896) nevezték el.
Dr. Réthy Pál tudományos tevékenységét országosan és nemzetközileg is elismerték. Egyéb más érdemei mellett számos járványügyi és közegészségügyi intézkedést kezdeményezett.
Az alapítvány közhasznú tevékenységet folytat, amelynek célja az anyagi források egy részének megteremtése a békéscsabai Réthy Pál Kórház- és Rendelőintézete számára.
Az alapítvány többmilliós nagyságrendű pénzügyi forrásokkal segíti a kórház működését, a dolgozói bel- és külföldi tanulmányútjait, oktatását, továbbképzését, de szintén az alapítványnak köszönhető a kórházban zajló szakmai tevékenység tárgyi feltételeinek folyamatos javítása és bővítése, valamint az orvostechnikai eszközeinek korszerűsítése is.
| Békéscsabai Réthy Pál Kórház | ||
| Főigazgató: | Dr. Becsei László | |
| Osztályok száma: | 15 | |
| Kórházalapítás: | 1864. | |
| Vonzáskörzet: | 148 643 - 406 643 fő | |
| Ellátott fekvőbetegek száma: | 18 125 fő / 2009. | |
| Ellátott járóbetegek száma: | 559 768 fő / 2009. | |
| Orvoslétszám: | 135 | |
| Egészségügyi szakdolgozói létszám: | 530 | |
| Alapítvány: | Dr. Réthy Pál Alapítvány | |
| Bankszámla száma: | 10102615-04142313-00000000 | |