Sürgősségi ellátás: kevés az orvos?

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) szerint a szükséges 600 helyett kevesebb mint 140, megfelelő szakképesítéssel rendelkező orvos dolgozik a kórházak sürgősségi osztályain, a Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság elnöke azonban megkérdőjelezi a MOK kutatásának hitelességét - írta a Magyar Idők.

A MOK elnöke a kamara felmérésére hivatkozva levélben sürgetett érdemi intézkedést az egészségügyi államtitkárnál, Éger István azonban - írja a cikk - maga is jelezte, hogy az akut betegellátást nyújtó kórházak közel feléből sikerült csak használható adatokat nyerniük.

SÜRGŐSSÉGI ELLÁTÁS
Felmérés készült a sürgősségi ellátásáról. Nincs egység az orovosszervezetek között

A MOK a felmérést a tagok panaszaival indokolta, miszerint orvos- és nővérhiány, túlterheltség jellemzi a sürgősségi betegellátó osztályokat.

Az érintett szakmát képviselő Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság elnöke, Berényi Tamás azonban azt mondta a lapnak, hogy kollégái nem akartak részt venni a MOK felmérésében, mert nem támogatnak semmilyen, a tulajdonos és a menedzsment háta mögött zajló adatgyűjtést. A felméréssel kapcsolatban számos olyan információjuk van, amelyek alapjaiban kérdőjelezik meg annak hitelességét - tette hozzá.

A sürgősségi betegellátással az oxiológia (sürgősségi orvostan) foglalkozik. Számos orvosi szakterület mutat némi átfedést az oxiológiával, elsősorban az intenzív terápia, a belgyógyászat, a sebészet és a baleseti sebészet. Részletek!

A szakállamtitkárság a lapnak úgy reagált a felmérésre, hogy annak módszertanát és az adatok forrását nem ismerik, s eddig sem a szolgáltatóktól, sem a Magyar Kórházszövetségtől nem érkezett a MOK által felvetett problémára vonatkozó jelzés.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.