Rákbetegnek hazudta magát, börtönbe került a magyar olimpikon

Az élsport nemcsak a testet fejleszti, de jó közösségi nevelést, egyfajta morált is ad. Ám ez nem mindenkinél sikerül.

Börtönbe került Almási Lenke, az egykori tornász – írja a Blikk. A sportoló még az 1980-as moszkvai nyári játékokon szerepelt, ám csalássorozatát már az utóbbi években, idősebb korában követte el. Becslések szerint mintegy 30-35 millió forintot szerzett a károsultaktól, akiknek azt hazudta, hogy súlyos rákbeteg. Van, aki 250 ezret adott neki, de van, aki egész örökségét: 6,5 millió forintot.

tornász gerenda
Megcsúszott - Fotó: Getty Images

– Az ügyben a Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség folytatólagosan elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat, amelyben a bíróság a tárgyalás eredménye alapján, a vádlottat bűnösnek mondta ki, és ezért őt 1 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte. A bíróság az ítéletben egyúttal elrendelte egy a vádlottal szemben korábban, más ügyben – szintén csalás miatt – kiszabott 1 év tartamú felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását is – nyilatkozta a Blikknek Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

Almási Lenke július óta a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben tölti a szabadságvesztését, de vélhetően további börtönévek várnak rá, mivel néhány eljárás még folyamatban van ellene.

A károsultak nem reménykednek abban, hogy valaha is visszakapják a pénzüket, mivel szerintük az elítéltnek nincsen számottevő vagyona.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.