Pongrácz dokival nyerhetnek a veszprémiek?

Az Egy CSEpp Teszt (ECSET) országos szűrőprogramja 2010. június 11-én (pénteken) Győr, Szeged és Nyíregyházára után ezúttal Veszprémbe érkezik, ahol a Jóban Rosszban Pongrácz doktorával, Gazdag Tiborral is találkozhatnak az érdeklődők.

Melyik a legegészségesebb nagyváros? Ezt a kérdést tette fel idén az Erős Antónia által létrehozott Egy csepp figyelem Alapítvány, és útjára indította az Egy CSEpp Tesztet, amelynek célja, hogy képet kapjunk az ország egészségi állapotáról, és hogy az ingyenes szűréseken résztvevők segítséget kapjanak abban, hogy szükség esetén a megfelelő szakorvoshoz eljussanak.

A szeptember 17-ig tartó körút következő, dunántúli állomásán többek között melanómaszűréssel, vérnyomás-, koleszterin-, testösszetétel- és vércukorméréssel, illetve hajvizsgálattal várják az érdeklődőket.

A rendezvényen ott lesz Gazdag Tibor színész is, aki nemcsak a kamerák mögött törődik az emberek egészségével, hiszen a pénteki eseményen a többi résztvevővel együtt ő is ki fogja tölteni a különböző egészségteszteket, meghallgatja a szakemberek rizikóelemzését.

Időpont: 2010. június 11., 11-16 óráig Helyszín: Veszprém, Óváros tér

Azok, akik ellátogatnak az Egy CSEpp Teszt veszprémi állomására, nemcsak az egészségükért tesznek, hanem segíthetik településüket a "Legegészségesebb város" cím megszerzésében is.

És hogy hol tesznek a lakók legtöbbet egészségükért? November 14-én, az ötödik Egy csepp Világnapon az eredményhirdetésen többek között ez is ki fog derülni.

A szűrések további helyszíneiről és időpontjairól a www.egycseppfigyelem.hu -n az "ECSET" menüpont alatt tájékozódhat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.