Öt évet is lehet várni egy gerincműtétre

A hetilap cikke szerint a legrosszabb helyzetben a mozgásszervi és a szívbetegek kerültek.

A ma megjelenő Heti Válasz összeállításából kiderül, tizennégy kórházban fél évig vagy annál is hosszabb ideig kell várni egy-egy beavatkozásra, az országos listát több mint öt esztendővel egy súlyos gerincműtét vezeti - idézi a Népszava. A hetilap cikke szerint a legrosszabb helyzetben a mozgásszervi és a szívbetegek kerültek, a legtöbb kórház várólistájának élén ők állnak. Budapesten a kórházreform miatt számítottak a várólisták megjelenésére, a Nyugat-Dunántúlon élőknek kell leggyakrabban, akár több hónapig is várniuk még az egyszerű beavatkozásokra is.

Budapesten a gyermekkórházak szakrendeléseire kell két-három hónapot várni. A szerző emlékeztet arra, hogy a várólisták kialakulásáért elsősorban a szaktárca felelős. Molnár Lajos volt egészségügyi miniszter tavaly nyáron hozta az első súlyos megszorító intézkedését, akkor 95 százalékon befagyasztotta a kórházak teljesítményét. Ahol addig száz műtétet végeztek, ott azután csak 95 után kapnak pénzt - írja a lap.

A lap azokat a nem sürgős, halasztható beavatkozásokat szerepelteti a listákon, amelyekre 30 napnál többet kell várni, az adatok a kórházaktól és az Egészségbiztosítási Felügyelettől erednek. A Heti Válasz cikkére az Egészségügyi Minisztérium nem reagált. Várólisták a Heti Válaszban

2007-07-19 08:13

Forrás: Népszava

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +5 °C

Északnyugat felől tovább csökken a felhőzet, így az ország északi, északnyugati felén, kétharmadán napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, míg délen, délkeleten maradhatnak tartósan felhős körzetek is. Délnyugaton a déli órákig helyenként még eshet, ezt követően csapadék nem valószínű. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkülhet.A hőmérséklet késő este általában 7, 13 fok között várható. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!