Orrmandula-műtét? Égési sérülés azonnali ellátása? A HáziPatika segített!

A patikus krémet adott a kisgyermek égett kezére, ám az édesanya gyanakodott, és nálunk talált azonnali segítséget. Nem kente be a megégett bőrt, hanem hideg víz alá tette, majd orvoshoz fordult. Mozsár Andrásné története következik.

A döntő érv

2009 októberében írtuk ki a "HáziPatika.com a házipatikám" című pályázatot. Olyan írásokat vártunk, amelyekből kiderül, hogy milyen módon nyújtottunk segítséget olvasóinknak. Személyes élményeket, benyomásokat kértünk, hogy kiderüljön: milyen tartalmaink könnyítették meg a betegségmegelőzést, vagy egyes betegségek, tünetek kezelését. Ez az írás lett a pályázat második helyezettje. Nagyon szeretem böngészni az oldalukat, bármilyen egészségügyi kérdés merül, fel a családban rögtön önöket nézem és keresem a választ. Márpedig nagyon sűrűn felmerülnek kérdések, mivel három kisgyermekünk van, akik minden gyermekbetegségen és apró baleseteken is sorra átesnek.

Eleinte még nem volt meg az az oldal, amelyből mindent egyszerre megtudok, de két éve a középső gyermekemnek az orvos azt javasolta, hogy vetessük ki az orrmanduláját, mivel nagyon sűrűn volt fülgyulladása és nagyon hangosan horkolt álmában.

Ekkor elkezdtem keresgélni az interneten mindenhol, nagyon sok véleményt elolvastam, és teljesen összezavarodtam, hogy mit is tegyünk, mivel az egyik oldal teljesen ellenezte a műtétet, a másik oldal pedig a műtét mellett voksolt.

Mivel egy 5 éves gyermekről volt szó így nagyon alaposan utána olvastam mindenhol, de nem tudtam dönteni.

Akkor én még csak a fedeztem fel, és azt próbáltam a cikkek, betegséglexikon olvasásának segítségével minél jobb eredménnyel megoldani.

Amint leültem egyszer, hogy ismét kitöltsem egy kvízüket, rájöttem, hogy ennél jobb, hihetőbb helyről nem is informálódhatnék.

Rögtön utána néztem a rovatban. Mivel nagyon is megbízhatónak tartom az oldalt, ezért végül nagyon könnyen meghoztuk a döntést és kivetettük a fiam orrmanduláját. Semmi probléma nem volt, és azóta megszűnt a fülfájás, a horkolás és az orrhang is.

Azóta is, ha bármi egészségügyi probléma merül fel rögtön önöket olvasom és meg is találom a megfelelő választ. A mindig átböngészem, hogy napra kész legyek, a családtagjaimnak is csak önöket ajánlom, ha valamire választ keresnek, mert tudom, hogy megbízható és hiteles lesz az információ.

Azonnal elérhető válaszok

Örülök neki, hogy vannak az , mert akármi adódhat bármelyik családban, és így egyszerűen és érthetően leírva követni lehet a lépéseket.

Így tettem akkor is, amikor a legkisebb gyermekünk, a 4 éves Ivett balesetet szenvedett. Az udvaron bográcsban főzött az apukája, a pici lány pedig pörgött, forgott, és elszédült. Sajnos a bogrács szélében kapaszkodott meg, így a benne lévő étel a kézfejére ömlött. Nagyon megégette a kézfejét, másodfokú égést szenvedett.

Hirtelen azt sem tudtuk, mihez kezdjünk. Rögtön elkezdtük hűteni hideg vízzel. Rohantam a patikába, hogy adjanak valamit égésre mert láttam, hogy ezt az égést nem lehet csak úgy lefújni valamivel, mert ez annál komolyabb.

A patikában elmondtam, hogy mi történt, milyen az égés, mekkora, és hogy egy pici lányról van szó. Erre kaptam egy kenőcsöt. Hazaérve be akartuk kenni a pici kezét a kapott kenőccsel, de úgy gondoltam, én bizony előbb utánanézek, mert mintha azt hallottam volna, hogy ne rakjunk az égésre semmit!

Az önök honlapján azonnal megtaláltam az kezelésére vonatkozó cikket, amiből rögtön kiderült, hogy nem szabad bekenni kenőccsel a gyermek kezét.

Így a tanácsot megfogadva nem kentük be, hanem csak hűtöttük és hűtöttük...

Amint kicsit megnyugodott a gyermek, azonnal vittem az ügyeletre, ahol mondták, hogy nagyon jól tettük, hogy nem nyúltunk a sérüléshez, mert valóban nem szabad kenegetni.

Nagyjából 3 hét alatt gyógyult meg a keze, és nagy megkönnyebbülésünkre nem látszik a sérülés helye.

Nagyon szeretem az oldalukat. Azt, hogy az aktuális hírekben mindig megtalálom ami érdekel éppen, és tényleg megbízható forrásnak tartom a honlapot.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +3 °C

A reggel még felhős tájakon is csökken a felhőzet, és napközben már mindenütt napos, gomolyfelhős idő várható. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet elsősorban hazánk keleti felén kísérhetik élénk, néhol erős lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 25 fok között várható, a nyugati országrészben lesz melegebb. Fronthatás nem várható, így a frontérzékenyek szervezete is pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!