Online pszichoterápia: vajon ez is hatékony?

Eredményesnek és költséghatékonynak bizonyult a 2021-ben indult online pszichoterápiás osztály. A Szegedi Tudományegyetem pszichiátriai klinikáján igénybe vehető rugalmas és innovatív ellátás a tapasztalatok szerint hatékony: az elmúlt két évben több mint nyolcvan beteget láttak el, és közülük hatvannak teljesen eredményes volt a terápián való részvétele.

Az online pszichoterápiás osztály hetente öt napon nyújt pszichoterápiás kezeléseket a virtuális térben. A mintegy harminc beteg csoportokra bontva veheti igénybe ezt a fajta gyógyulási módot. Egymással párhuzamosan három osztályos kiscsoport működik – akiket felvesznek, nem problémáik/panaszaik alapján, hanem véletlenszerűen osztják be ezekbe.

Előfordul, hogy a páciens problémája nem teljesen ismert, és a szakemberek csak sejtik, hogy mi állhat a panaszok hátterében. Ezért is korrekt, ha véletlenszerűen kerül egy adott csoportba a beteg – ismertette Terenyi Zoltán főorvos. Mint mondta, a három kiscsoporton kívül működik egy integráló célú nagycsoport is, ahol minden tag és kezelő szakember részt vesz a terápián. Ezeken kívül működnek módszerspecifikus szocioterápiás csoportok is – ezekben a részvételt az első, tájékozódó interjú alapján javasolják az orvosok.

online pszichoterápia
Eredményesnek és költséghatékonynak bizonyult az online pszichoterápiás osztály. A kép illusztráció, forrása: Getty Images

Meddig tart a terápia?

A páciensek terápiás előrehaladásuk függvényében távoznak a csoportból, és ekkor új tagok lépnek a helyükbe. Az, hogy egy beteg mikor jut el a megoldásig, egyénfüggő, és a jelentkező probléma súlyosságán is múlik – hangsúlyozta Terenyi Zoltán.

A terápián való részvételt előzetes jelentkezés, kapcsolatfelvétel és egy ismerkedő interjú előzi meg, amelyből kiderül, hogy az adott személy gondjaira megoldást nyújthat-e a virtuális térben zajló pszichoterápia vagy sem. Legtöbben szorongással, hangulati zavarral, párkapcsolati nehézségekkel és a mindennapok okozta elakadásokkal küzdenek. A súlyosabb problémával jelentkezők kezelése viszont járó- és fekvőbeteg-ellátás keretében folyik – közölte a szakember.

Az egyórás terápiás üléseket az SZTE Pszichiátriai Klinikájának munkatársai, pszichoterapeuták, pszichológusok, orvosok és szakdolgozók mellett a gyakorlatukat töltő pszichoterapeuta-jelöltek vezetik. A kezelések után szupervíziók segítik a szakemberek munkáját – tudatta a főorvos.

Mennyire hatékony az online kezelés?

A tapasztalatok alapján az online térben zajló kezelések hatékonyak: az elmúlt két évben – vagyis az indulás óta – több mint nyolcvan beteget láttak el, akik közül hatvannak teljesen eredményes volt a terápián való részvétele. A gyógyulásban óriási szerepe van a társas környezetnek is, amelynek az időközben bekövetkező változásokkal ugyanúgy kezdenie kell valamint, mint a pácienseknek. Amennyiben a közvetlen környezetben élők ebben partnerei a pácienseknek, sokkal gyorsabb és hatékonyabb lesz hosszú távon az igénybe vett kezelés – hangsúlyozta a főorvos.

Mindenkinek lehetnek olyan kihívásai vagy traumái, amelyekkel nem, vagy csak nagyon hosszú idő alatt tudna egyedül megbirkózni. Nem kell azonban egymagunkban belevágni a nehéz helyzet megoldásába – ebben ma már számos szakember segíthet nekünk. De vajon kihez érdemes fordulni az adott problémákkal? Pszichológussal és coach-csal beszélgettünk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Egyre nagyobb területen északnyugatira, északira fordul a szél, és megélénkül, néhol meg is erősödik, majd késő délutántól az északkeleti tájakon helyenként esetleg viharos közeli lökésekre is számíthatunk.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 38 fok között várható.Késő estére általában 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.