Önkéntes szeretet

"Kedves, adna egy kis vizet?" "Ne haragudjon, ha megkérem..." - ilyen jellegű kérések naponta ezerszer hangzanak el egy-egy kórházban. Az agyonterhelt személyzet munkáját önkéntes segítők igyekeznek megkönnyíteni.

Szükséges segítség

Aki több időt eltölt beteg hozzátartozója mellett kórházban, akaratlanul is belelát egy-egy osztály, vagy legalább egy-egy kórterem életébe. Lát nehezen mozgó, állandó fekvésre kényszerült betegeket, akiknek gondozása a szorosan vett gyógyító-ápoló tevékenységen túl is sokféle segítségnyújtást igényel. Van, akinek az önálló étkezés okoz gondot, etetni kell, vagy legalább a becsomagolt reggeli, vacsora vajas kenyerének megkenéséhez kérne segítséget. Másnak apróbb szolgálatokat kellene megtenni, párnáját megigazítani, betakarni, ablakot nyitni-csukni, hozni valamit a büféből, stb. Olyan is akad, aki egyszerűen csak beszélgetni szeretne, hogy ezzel is közelebb érezze magát a gyógyuláshoz, kibeszélni magából a gondjait, eldicsekedni az unokái fényképével, és így tovább. A gyerekek is nehezebben gyógyulnak, ha a betegségüket még unalom, rosszkedv, félős egyedüllét is súlyosbítja, és bárki tapasztalhatja, milyen jót tesz nekik egy kis önfeledt játék, vidám nevetés. A kórházban dolgozók, orvosok, ápolók emberfeletti munkát végeznek, de az ilyen, állandó jelenlétet igénylő apróbb szolgálatokra nehezen van idejük. Ellenkezőleg, sokszor maguk is segítségre szorulnak, mikor például egy ötvenkilós nővérnek egyedül kell megemelnie a mázsás súlyú beteget. Sajnos, nem kirívó eset, hogy például egy negyvenágyas ápolási osztály összes, többnyire nagyon rossz állapotban lévő betegét mindössze két nővér látja el.

Önkéntesek

Ilyen és ehhez hasonló élmények késztethették Meggyes Ildikót és társait arra, hogy egy alapítványt hozzanak létre, erre a régen igen elterjedt, ma viszont csak alig ismert civil, önkéntes kórházi munkára.

"Kórházba kerülni nem kellemes. Betegágyhoz kötve, szeretteink és megszokott tárgyaink nélkül, önállóságunkban korlátozva élni mindig kényszer. Ám egy kicsivel több odafigyeléssel, törődéssel elviselhetőbbé, sőt vidámabbá tehető! Sajnos a túlterhelt egészségügyi dolgozóknak erre már nem mindig marad erejük és idejük. Ezért indítottuk útjára 1998-ban a Szent Margit kórházban önkéntes segítő programunkat - idézte fel az indulást az alapító. - 2000 decembere óta közhasznú alapítványként segítjük a kórházban fekvőket. Alapítványunk szervezett keretet biztosít azok számára, akik - önkéntes alapon, belső indíttatásra - valamilyen módon segíteni szeretnének a rövidebb-hosszabb kórházi tartózkodásra kényszerülőknek, legyenek akár gyerekek, akár idős emberek. Alapítványunk a sok embertársunkban meglévő önzetlen segíteni akarásnak biztosít szervezett keretet. Ez az önkéntes segítői tevékenység, a rövidebb-hosszabb ideig kórházi tartózkodásra kényszerülő beteg embertársainknak nyújt konkrét segítséget, lelki támaszt és személyes törődést - mutatta be Meggyes Ildikó.

Emberi gesztusok, segítség testnek, léleknek A Kórházi Önkéntes Segítő Szolgálat Alapítvány már 220 aktív önkéntessel, az ország több pontján dolgozik, hét budapesti és két vidéki kórházban valamint két szociális otthonban van jelen. Ellátogatnak a kórtermekbe és ott igény szerint igyekeznek testi-lelki segítséget nyújtani. Meghallgatják a beteget, beszélgetnek vele, lelki támaszt nyújtanak neki és hozzátartozójának egyaránt, vagy megszervezik, hogy a rászorulót egy lelkipásztor meglátogassa. Ha igényli, felolvasnak a betegnek, sétálni viszik, vagy elkísérik, stb.

A Kórházi Önkéntes Segítő Szolgálat Alapítványról bővebben itt olvashat.Ha a beteg tudata tiszta, és együttműködésre képes, akkor segítik ivásban, étkezéseknél. Ellátnak apróbb ápolási feladatokat, segédkeznek a betegek teljesíthető kéréseinek, illetve apró problémák megoldásában, például a büféből bevásárolnak neki, ha kell, segítenek a holmiját ki-és becsomagolni, esetleg mellette maradnak, amíg a betegszállítóra, mentőre vár. Sokszor jó szolgálatot tehetnek azzal is, ha tolmácsolják a beteg kérését vagy igényét az ápoló, gyógyító személyzet felé, akár olyan egyszerű dolgokban is, hogy például lefutott az infúzió, ágytálra van szükség, stb.. Ugyanígy a másik részről az orvosok és a nővérek is fordulhatnak kéréseikkel az önkéntesekhez a betegekkel kapcsolatban, persze csak azok kompetencia határain belül. Ilyen lehet például a kórházba érkező betegek és a hozzátartozók tájékozódásban való segítése, a betegek mobilizálásában való segítése, ebéd ill. vacsoraosztásban való segédkezés, vizsgálati anyagok, leletek és egyéb dolgok átszállítása, ágyazás, betegek elkísérése vizsgálatokra (ha a beteg saját lábon erre képes).

Vannak helyzetek, amikor mindennél többet ér az emberiesség: az önkéntesek megkönnyíthetik a legnehezebb órákat is, például a haldokló melletti személyes jelenléttel, megnyugtatással, felügyelettel, a beteg gondozásában való segítséggel, még ha az csak olyan apró szolgálatokra terjed is ki, mint a szájnedvesítés, izzadtság letörlése. Sokat jelenthet a hozzátartozók támogatása a nehéz percekben, vagy halál esetén a szobatársak feszültségének enyhítése. Hasonlóan sokat jelenthet a gyermekosztályokon is az önkéntes segítők jelenléte, szolgálata. Itt gyermekprogramokat szerveznek, kézműves programokat szerveznek, játszóházakat működtetnek, beszélgetnek a gyermekekkel és szüleikkel.

Képzésekkel bővítik a segítők számát

Az önkéntesek többnyire nők, bár férfi is akad köztük. Legtöbbjük segítőkész laikus, de akad olyan nyugdíjas is, aki egészségügyben dolgozott korábban és a hivatástudata miatt ilyen formában tért vissza a kórházi munkához. A beosztásnak megfelelően, hetente egyszer 2-5 órát vállalnak. Így van olyan osztály, amelynek "feltöltöttsége" akár kilencven százalékos is lehet, ami azt jelenti, hogy reggel nyolc és este hét között mindig van ott segítő önkéntes. Az alapítvány munkájához tartozik megfelelő képzések szervezése az önkéntes szolgálathoz csatlakozó segítők és a fogadó egészségügyi és szociális intézmények részére. Az új jelentkezők számára tanfolyamokat szerveznek, majd a betanítás azzal folytatódik, hogy az első három alkalommal kísérő koordinátor megy az új önkéntessel a kórházi osztályba. Bemutatják az osztály betegeinek, dolgozóinak, illetve az ott használatos eszközök használatára is megtanítják. Új önkéntesek az egyesület honlapján lévő elérhetőségeken jelentkezhetnek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!