Két most megjelent közleményben is arra a következtetésre jutottak: egyáltalán nem igaz, hogy a betegek minden esetben szembesülni akarnak várható életkilátásaikkal. Az ilyen tartalmú beszélgetések ráadásul nem csak a betegeket, hanem az őket kezelő orvosokat is erősen érintik - írja az OTSZ online .
Minél több idejük marad, annál kevésbé beszélnének róla
Az egyik tanulmányt Dr. Nancy Schoenborn (Johns Hopkins University School of Medicine, Baltimore, Maryland) jegyzi, aki munkatársaival 1000 idősebb, krónikus betegségben szenvedő embertől kérdezték meg, hogy akarnak-e orvosukkal beszélni arról, hogy milyen hosszú élettartamra számíthatnak. A válaszadók 59,4 százaléka mondta, hogy egyáltalán nem kíván erről beszélni abban az esetben, ha várhatóan még legalább 10 évig élhet, és 87,7 százalékuk nem szeretné, ha orvosa családtagjaival beszélne erről.
Más a helyzet azonban, ha ennél várhatóan jóval kevesebb idő áll csak a rendelkezésükre: ha a várható élettartamuk csak 2 év lenne, akkor már 55,8 százalékuk szeretné ezt megtárgyalni orvosával. Dr. Schoenborn szerint ezért a nem daganatos, de egyéb krónikus betegségekben szenvedőkkel nem feltétlenül szükséges a várható élettartamukról tárgyalni, a nagyobb részük ugyanis nem tartana erre igényt.
Egy másik, hasonló kutatásban dr. Jushua Lakin (Massachusetts General Hospital, Harvard Medical School) és dr. Jacobsen azt fejtegette, hogy mit tegyen az az orvos, aki kötelességének érezné a tájékoztatást abban az esetben is, ha a páciens ettől mereven elzárkózik. A problémát szerintük az okozza, hogy a hallgatással a betegség sem kerül kellőképp fókuszba, és az esetleges kiegészítő kezelések, vagy más fontos tudnivalók is elsikkadhatnak, ami nem segíti a gyógyulást. Az orvosi kommunikációval régóta foglalkozó Dr. Robert M. Arnold szerint cél nem az, hogy elmondjunk egy embernek valamit, amit ő nem akar tudni. Inkább segíteni kell a betegnek, hogy megbirkózzon jelenlegi helyzetével - magyarázta.
