Nem helyettesíti a hőtérkép a mammográfiát

Az emberi test különböző részeinek infravörös hőképe igen mutatós, élénk színű foltokkal tarkított látvány, amelyet az emlőrák korai fölismerésére is ajánlottak, a módszer azonban nem megbízható és tudományos orvosi vizsgálatra alkalmatlan - hozta nyilvánosságra álláspontját az illetékes amerikai hivatal, az FDA. A módszert eleve úgy engedélyezték 1982-ben, hogy kisegítő eljárás lehet, ha valaki további adatokra kíváncsi bizonyos, emberi testben zajló, kóros folyamatokkal kapcsolatban.

Az ideológia tetszetős: a daganatos sejtek szaporán osztódnak, anyagcseréjük fokozott, ezért több hőt termelnek, mint az ép szövetek sejtjei. Így az érzékeny kamera más színnel jelzi a test felszínén a kóros területeket, mint az egészséges részt. A rendkívül színes szűrővizsgálatot azért is ajánlották alkalmazói és az ilyen készülékeket gyártó cégek az emlőrák szűrésére, mert itt nincs szükség röntgensugárra, mint a mammográfia során és a páciensnek semmiféle kellemetlenséget, fájdalmat nem jelent.

A reklámokra hivatkozva mind több nő kérte, hogy emlőszűrés céljából csak infravörös hőtérkép készüljön róla, hiszen az ismertető szerint ez a módszer mindjárt a test felszínén bizonyítja, ha valami kóros folyamat a test belsejében megindult.

Az FDA figyelmeztette a kamerákat gyártó cégeket, hogy ne ígérjenek olyan diagnosztikai pontosságot, melyre a módszer alkalmatlan. Az anyagilag érdekeltek nemcsak a rosszindulatú daganatok, hanem az érrendszer, az ízületi gyulladások és szinte minden betegség fölismerésére rendkívül alkalmasnak állították a hőtérképet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +11 °C

Északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, és változóan felhős lesz az ég, de emellett mindenhol több órára kisüt a nap. Elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar. Napközben az északi, északnyugati szél többfelé megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódik.A hőmérséklet délután 23, 29, késő este 15, 22 fok között várható. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?