Műhibapert vesztett, és fellebbez egy nyílt gerinccel született kisfiú édesanyja

Fellebbez a Csongrád Megyei Bíróság elsőfokú döntése ellen az a csongrádi édesanya, aki beperelte a szentesi kórházat, amiért gyermeke nyílt gerinccel született.

Blázsik Ildikó szerdán az MTI-nek elmondta: azzal, hogy vesztett, a perköltség és saját ügyvédi költsége meghaladja a másfél millió forintot. Ezt a havi hetvenöt ezer forintból súlyos beteg gyermekét egyedül nevelő édesanya nem tudja kifizetni, ezért tovább harcol az igazáért.

Az édesanya elmondása szerint kisfia betegségéről a terhesség harminckettedik hetéig semmit nem tudott. Akkor fogadott orvosa Szentesről Szegedre küldte, genetikai ultrahangra, miután egy vizsgálat az agykamrák tágasságát mutatta ki a magzatnál.

Szegeden több csigolyára kiterjedő nyílt gerincet és nagy fokú agykamra-tágulatot diagnosztizáltak. A kicsi születésekor, 2005 augusztus 7-én azonban kiderült, hogy egy két és fél centiméteres koponyahiánya is van a csecsemőnek. Ezt azóta megműtötték, és a kisfiú egy úgynevezett söntöt is kapott, hogy a felgyülemlett agyvizet elvezessék a koponyájából.

Az édesanya elmondása szerint a kórház a bíróságon elismerte a diagnosztikus tévedést, ám a február 12-ikei ítélethozatalnál a bíróság úgy találta, ez nem róható fel az orvosnak.

Emiatt Blázsik Ildikó tovább perel. Az szeretné, ha kártérítést nem is, de életjáradékot kapna. Tolószékben élő kisfiával hetente háromszor korai fejlesztő csoportba járnak: a gyermek megtanult ülni, enni és inni is önállóan, és hasonló korú társainál sokkal többet beszél.

Az édesanya most várja az írásbeli ítéletet, és annak megérkezése után fellebbez.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható erőteljes gomolyfelhő-képződéssel. A gomolyok össze is állnak, illetve szétterülnek, ezáltal napközben erősen felhős időszakok is lesznek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szél sokfelé lesz élénk, olykor erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!