Mozogjon, és nem fog elbutulni!

A rendszeresen végzett aerob jellegű testmozgás megállíthatja a szellemi leépülést, sőt a már bekövetkezett agyi funkció csökkenést vissza is fordíthatja.

A szellemi leépülés a korral járó normális jelenség, mely során az agy szürke- és fehérállománya sorvadásnak indul, ennek következtében időskorban nehezebben mennek bizonyos feladatok, csökken a munkamemória, és párhuzamosan több dolog végzése nehézkessé válik - derült ki a brit Jorunal of Sports Medicine című lapból Dr. Arthur F. Kramer és Kirk I. Erickson kutatók vizsgálataiból.

Ugyanakkor arra is fény derült, hogy mindezek a funkciók fizikai munka végzése mellett jobban működnek. Nemcsak hogy felgyorsul a gondolkodás, hanem az agy állománya is tényleges növekedést mutat aktív testmozgás mellett.

A vizsgálat során 60 és 75 év közötti időseknek heti háromszor 45 perc sétát írtak elő, és összehasonlították bizonyos ügyességi feladatokban olyan hasonló korúakkal, akik nem aerob jellegű mozgást, például nyújtás végeztek. "A hanyatlásnak induló kognitív funkciók jelentős javulást mutattak" - mondta el Dr. Kramer.

Korábbi kutatások során ismerték fel, hogy az agy szürkeállománya, mely az akaratlagos mozgást, és a gondolatokat irányítja, kisebb mértékben csökkent a fizikailag aktív időseknél, a keveset mozgó kortársaikkal összehasonlítva.

Kramer és Erickson kutatásai megerősítették, hogy a mozgás jó hatást fejt ki az agyi funkciókra. "Az aktív életmód, az aerob jellegű mozgás javítja az agyműködést" - nyilatkozták a szakértők.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +2 °C
Minimum: -3 °C

Túlnyomóan borult lesz az ég, főként a déli tájakon néhol vékonyodhat, szakadozhat a felhőzet. Egyre kevesebb helyen valószínű hószállingózás, gyenge havazás. A légmozgás többnyire mérsékelt marad, kevés helyen élénkülhet meg a délies szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -5 és 0 fok között alakul, de az átmenetileg kevésbé felhős tájakon pár fokkal hidegebb is lehet. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri jelentős megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.