MOK: felboríthatja a délutáni rendeléseket az új ügyeleti rendszer

Hamarosan Budapesten is bevezetik az új ügyeleti rendszert. Takács Péter egészségügyi államtitkár azt kéri a háziorvosoktól, hogy ne változtassák meg a délutáni rendelési idejüket, félő azonban, hogy ebbe sokan nem egyeznek majd bele.

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) szerint veszélybe kerülhetnek a délután négy óra utáni háziorvosi rendelések a fővárosban az új ügyeleti rendszer bevezetése miatt – hangzott el az RTL Híradójának egyik riportjában. Az elvárások szerint ugyanis október 1-jétől akkor is  készenlétben kell állniuk a háziorvosoknak reggel 8 órától, ha aznap csak délután kezdenék meg a rendelést.

Napi 8 óra helyett 12?

Keczéry Attila, a MOK titkára szerint félő, hogy sok kolléga nem vállalja majd be azt, hogy a délutános rendelési napján 12 órát (8 óra készenlét és 4 óra rendelés) dolgozzon egyhuzamban. Eddig ugyanis a háziorvosok munkaideje napi 8 órás volt, amely 4 óra készenléti időből és 4 óra rendelésből állt össze. 

Az új rendszerben azonban reggel 8 és 12 óra között is kaphatnak olyan hívást, amihez nekik kell kimenni, akár halottvizsgálatra, akár sürgősebbnek tűnő betegellátásra” – magyarázta a titkár.

A napközben dolgozók járnak rosszul

Az orvosi kamara szerint tehát ezek miatt kevesebben fognak majd délután 4 óra után is rendelni, így viszont a napközben dolgozó budapesti lakosok nehezebben jutnak majd el a saját háziorvosukhoz – vagy szabadnapot, vagy betegállományt kell majd kérniük azokra a napokra, amikor orvoshoz kellene menniük, aki csak délután 4-ig rendel.

Karácsony Gergely főpolgármester emellett attól is tart, hogy a változások miatt több idős háziorvos is inkább bezárja majd a praxisát, ezért az októberi határidő elhalasztását javasolja.

Már mind a 19 megyében az Országos Mentőszolgálat által irányított új ügyeleti rendszer működik, októbertől pedig már a fővárosban is bevezetnék.

Kiemelt képünk forrása: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul, míg késő estére 18 és 25 fok közé hűl le a levegő. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.