A "véres" valóság természetesen állandó készenlétet kíván, de egyáltalán nem komor, ahogy ezt a traumatológiák körüli hírverés vagy az időnként felbukkanó kör-e-mailek sugallják.
2001. november 9-én az Országos Vérellátó Szolgálat a Magyar Tudomány Napja rendezvénysorozat keretében egész napos szimpóziumot tartott. A Magyar Tudományos Akadémián elhangzott előadásokból és a sajtótájékoztatón is az derült ki, hogy az OVSZ helytáll a folyamatos betegellátásban, ugyanakkor a kutatás területén is komoly munkát végez.
A mindennapok gyakorlatáról Dr. Hargittai Mária főigazgató elmondta, hogy olyannyira nem jellemző Magyarországon a vérhiány, hogy 33 éves szakmai pályafutása alatt csupán egyetlen egyszer volt szükség komoly véradásra való mozgósításra.
A szeptember 11.-i New York-i események felvetették a kérdést, mi volna a helyzet egy hasonló katasztrófa bekövetkeztekor Magyarországon. Vajon lenne-e elegendő vér?
Az OVSZ az ilyen esetekre kidolgozott prevenciós tervvel rendelkezik, és mindig van 3-4 napra elegendő vértartalék. A terrortámadások csak annyiban éreztették hatásukat, hogy a rendszeres véradók nagyobb számban jelentek meg a behívó távirat kézhezvétele utáni napokban, mint egy átlagos időszakban, ami azt mutatja, hogy az emberek nagyobb empátiával gondoltak szenvedő embertársaikra.
Arra a kérdésre, hogy valóban maradhatnak-e el műtétek vérhiány miatt, egyértelműen nemleges volt a válasz. A programozott műtétek ütemezésekor a kórházaknak egy héttel a beavatkozás előtt jeleznie kell, milyen és mekkora mennyiségű vérre van szüksége. A vérellátást országos szinten egy központi diszpécser-szolgálat irányítja. Létrehozatalának egyik célja pont az volt, hogy biztosítani tudja a betegek esélyegyenlőségét, tehát sem fővárosi, sem vidéki beteggel nem történhet meg, hogy nem kapja meg idejében a számára szükséges vért. Vérhiány csak azokban az intézményekben léphet föl, amelyek nem idejében és nem a transzfúziológiai szabályzatban foglaltaknak megfelelően jelzik igényüket az OVSZ-nek. A főigazgató asszony elmondása szerint csupán 1-2 ilyen kórházról tud, ugyanakkor a hozzájuk rendben beérkezett kéréseket mindig idejében teljesítették. Akut, balesetes esetekben sem lehet vérhiány, hiszen a tartalékokat is úgy kell megállapítani és tárolni, hogy elegendő legyen. A vérigényeket a főigazgató reggelenként személyesen nézi át, nem egyszer a hétvégén is ellenőrzi, biztosított-e az akadálytalan ellátás.
Az időnként felbukkanó kör-e-mailekkel kapcsolatban elhangzott, hogy egyrészt örülnünk kell, hogy a véradásra való mozgósításnak új, internetes eszközei is vannak, másrészt a lakossági kezdeményezések félrevezetők lehetnek. Egyrészt azért, mert azt az érzetet keltik, hogy hatalmas vérhiány van, pedig ez nem igaz. Másrészt egészségügyi szervezési problémákat okozhat, mivel a levett vér vérkonzervként csak 35 napig tárolható, míg a vörösvérsejt pótlására az egészséges szervezetű embernek mintegy három hónapra van szüksége. Így előfordulhat, hogy a magánkezdeményezés nyomán adott fölöslegesen nagy mennyiségű vér addigra, amikor igazán szükség volna rá, már pont nem használható, de az alkalmas véradók még nem hívhatók be új véradásra, mert éppen a regenerálódáshoz szükséges pihenőidőt töltik.
Hasznosabb tehát, ha a vérellátó szolgálaton keresztül történik a mozgósítás. A szakemberek kérik a segítő szándékú embereket, hogy minden ilyen felhívás esetén egyeztessenek az illetékes helyi vérellátóval, és senki ne sértődjön meg, ha azt a választ kapja, hogy későbbi időpontban jelentkezzen, mert pillanatnyilag nincs szükség a vérére. A cél ugyanis a lakosság vérének legcélszerűbb és leggazdaságosabb hasznosítása, nem pedig a segítőszándék elutasítása.
Dr. Hollán Zsuzsanna a szimpózium nyitóelőadásában beszámolt a sikerekről és a reményre jogosító, de még sok éves kutatásokat igénylő tervekről is. A teljes emberi génállomány, a humán genom feltérképezésének 2001. februári közzététele a transzfúziós medicina területén is nagy kihívást jelent.
A vérrel foglalkozó orvosok kivételezett helyzetben vannak, mert a vérben található sejtek hozzáférhetőségük, jó kezelhetőségük miatt mindig is elsőként kerültek górcső alá, a vérsejtekben zajló sejtszintű folyamatokról nyert ismeretek közvetlenül vagy közvetve a többi testi sejt kutatásában is felhasználhatók.
A kutatásban a jelenlegi, úgynevezett post-genom korszak egyik nagy tanulsága, hogy a középiskolai biológiai tananyag "egy gén - egy fehérje" elméleten alapuló mendeli genetikája korántsem alkalmazható általánosan. A DNS bázissorendje csupán egy azon fontos információk közül, amelyek segítenek egy adott funkciót végző fehérje, és az őt kódoló gén működésének megismerésében. Az OVSZ kutatóorvosai a hozzájuk küldött betegek vizsgálatában a napi gyakorlatban alkalmazzák a genetika és molekuláris biológia eredményeit. A ritka, illetve öröklött betegségek (véralvadási, immunrendszeri rendellenességek, daganatos betegségek) okainak felderítése kapcsán nem egy esetben a gyógymód megtalálásával párhuzamosan fontos tudományos felfedezéseket is tettek.
Eredményeik is alátámasztják azt a felismerést, hogy egy adott gén hibája nem feltétlenül jelenti, hogy a génhibára jellemző betegség meg is jelenik, hiszen egyetlen hibát több száz gén megváltozott működése kompenzálhat.
Egyes kialakult örökletes eredetű betegségben szenvedőknél a véradók jóvoltából rendelkezésre álló vérből ma már lehetséges egy-egy véralkotó fehérje, enzim, alvadási faktor pótlása. A vérátömlesztés nem pusztán vércsoport-meghatározásból és a megfelelő donor kiválasztásából áll.
A transzfúziológus szakemberek a vérkészítményre szoruló beteg vérmintája és a diagnózis ismeretében szinte pontos receptet tudnak összeállítani, amely alapján esetenként molekula-alkotórészenként összeállítható a szükséges vérkészítmény. Az OVSZ az MTA kutatócsoportjaival, az orvosi egyetemek orvosaival és az Enzimológiai Intézet munkatársaival szoros együttműködésben nemzetközi összehasonlításban is jó helyzetben van, mert olyan klinikusi és kutatói szakembergárdával rendelkezik, akiknek a segítségével olykor naprakészen, egyes kutatási eredmények esetében a költségvetési tervek 1-2 éves átfutási idején belül átültethetik a gyakorlatba a legújabb kutatási eredményeket.
