Megtalálták a kopaszság ellenszerét?

Jó hír a kopaszodóknak: a FASEB Journal internetes kiadásában megjelent friss kutatás szerint az Amerikában már engedéllyel rendelkező zöld hályog gyógyszer, a bimatoprost újranöveszti az emberi hajat.

Szempillanövesztőként már korábban megjelent a kereskedelmi forgalomban, de a mostani kutatás bizonyította elsőként, hogy a hatóanyag a hajat is képes újranöveszteni a fejbőrön . "Reméljük, hogy ez a kutatás új kopaszodás elleni kezelések kifejlesztéséhez vezet, ami számos kopaszodó ember életminőségének javulását eredményezheti" - nyilatkozta a Bradford Egyetem kutatásában részt vevő Valerie Randall.

A kutatócsoport három kísérletet végzett, melyek közül kettőben emberi sejteket, egyben pedig egérsejteket használtak. A humán sejtes kísérletekben szövettenyészetből illetve közvetlenül emberi fejbőrből származó sejteket használtak, és mindkét kísérlet azt mutatta, hogy a bimatoprost a haj növekedését eredményezte. A harmadik kísérletben az egerek bőrén lévő kopasz foltokra alkalmazott bimatoprost szintén a szőr újranövekedését váltotta ki.

Gerald Weissmann, a FASEB Journal főszerkesztője szerint ez a felfedezés igazi gyógyszerészeti áttörés lehet, amire a középkorú férfiak oly régóta várnak. Mivel a gyógyszert már elfogadta az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerellenőrzési Hivatal (FDA), és jól ismerjük a biztonsági profilját, ígéretes gyógyszerről van szó, amely egész eddig ott volt az orrunk előtt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +6 °C

Északnyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet, így az ország északi felén döntően gyengén felhős napos idő várható, míg délen, délkeleten maradhatnak tartósan felhős körzetek is. Délnyugaton a déli órákig helyenként még eshet, ezt követően csapadék nem valószínű. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkülhet.A hőmérséklet délután 13 és 19, késő este általában 7, 13 fok között várható. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!